Connect with us

technokrata

Veszélyes Nokia akkumulátorok?

Kütyük

Veszélyes Nokia akkumulátorok?

Egy belga fogyasztóvédelmi szervezet szerint a Nokia három olyan mobiltelefon akkumulátor modellt forgalmaz, melynek használata kockázatokat rejt magában, a finn vállalat azonban határozottan cáfolja ezen állítást.

A Test-Ankoop nevezetű belga fogyasztóvédelmi szervezet november 7-én kiadott egy hivatalos közleményt, mely szerint a Nokia három mobil akkumulátora nincs megfelelő rövidzár elleni védelemmel ellátva, ami potenciális veszélyt jelent a mobiltelefon tulajdonosokra. Nem sokkal ezt követően a világ legnagyobb mobilgyártó cégeként jegyzett Nokia közleményben reagált, mely közlemény szerint a Test-Ankoop által kifogásolt BML-3, BMC-3, illetve BLC-2 típusjelű akkumulátorok rövidzár elleni védelmével semmilyen probléma nincs. A Nokia munkatársai az üggyel kapcsolatban elmondták, hogy az összes Nokia gyártmányú akkumulátor első osztályú minőséggel rendelkezik, amiről megfelelő mérnöki tervezés, anyagok, illetve tesztelési procedúra révén gondoskodik a vállalat.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az elmúlt hónapokban többször is előfordult, hogy egy-egy Nokia mobiltelefon váratlanul felrobbant. A finn cég minden egyes ügyben alapos vizsgálatot indított, és kiderült, hogy a robbanásos esetek hátterében gyenge minőségű, utángyártott akkumulátorok álltak. A Nokia ezt követően bejelentette, hogy mindent meg kíván tenni annak érdekében, hogy megakadályozza azon mobiltelefon akkumulátorok forgalmazását, melyek nem felelnek meg a Nokia által támasztott biztonsági elvárásoknak, ily módon pedig akár életveszélyesek is lehetnek.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek