Connect with us

Hirdetés

technokrata

A diákok dühösek az ingyenes zeneletöltések miatt

Kütyük

A diákok dühösek az ingyenes zeneletöltések miatt

Egy amerikai egyetemen a diákok egy része feldühödött azon, hogy az oktatási intézmény ingyenesen tette számukra letölthetővé a Napster által szolgáltatott zenéket.

A Pennsylvania Állami Egyetem és a Napster (Roxio) között megkötött megállapodás értelmében a felsőoktatási intézményben tanuló hallgatók ezrei számára tölthetők le ingyen és legálisan zenék az Internetről – adtuk hírül a múlt héten. ˝Egyértelműen arra irányult a lépés, hogy a márkanevet ismertebbé tegye, illetve hogy a diákok ilyen irányú igényeit kielégítse. Ezzel felerősítik annak lehetőségét, hogy az intézményből kikerülők továbbra is a Napster (ekkor már fizetős) ügyfelei maradnak.˝ – elmélkedett Mike McGuire, a Gartner egyik elemzője.

Nos, sejtésünk beigazolódott, az iskola valóban jelentős összeget fizet ki a szolgáltatónak a zenék ˝ingyenességéért˝. Mindez akkor derült ki, amikor a diákok hangot adtak felháborodásuknak, miszerint az oktatási intézmény erre költi el tandíjuk egy részét. A korábban részletesen még nem közölt megállapodásról kiderült, hogy diákonként és szemeszterenként 160 dollárba kerül a szabad letöltés – a hallgatók közül azonban néhányan nem tartják elfogadhatónak, hogy nincsen ellenőrzésük a tandíjuk felhasználása felett.

˝A pénz, amit befizetek sokkal jobb helyre kerülne, ha a[z egyetemi] hálózatot építenék belőle újra vagy jobb laboreszközöket vásárolnának belőle.˝ – írta e-mailben Joe Jarzab az amerikai CNET-nek – ˝Majdnem minden diák, akivel beszéltem ezügyben, rosszallását fejezte ki, hogy a pénzük egy olyan programra megy el, amit nem is akartak… Külön sérelem, hogy a pénzt a zeneipar költi el a beleegyezésünk nélkül.˝

Az iskola igazgatója, Graham Spanier viszont úgy nyilatkozott, hogy eddig nem kaptak panaszokat a szolgáltatással kapcsolatban. Spanier elmondta, hogy nála eddig senki sem reklamált a zeneletöltés legalizálása miatt, ahogyan a kábeltévé és az újság-előfizetések ügyében sem zúgolódtak a diákok. Pedig ez utóbbiakat is a hallgatók által befizetett összegekből finanszírozzák, közölte az igazgató.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés