Connect with us

technokrata

Fellendülőben a hazai online áruházak

Kütyük

Fellendülőben a hazai online áruházak

Jelentés a magyar Internet-gazdaságról, a GKI Gazdasságkutató, a Westel és a Sun Microsystems Magyarország révén.

2003 I. félévében a hazai internetes boltok forgalma közel 2 milliárd forint volt, az Interneten keresztüli vásárlások száma pedig ugyanebben az időszakban 300 ezerre becsülhető. Ez alapján az online vásárlások átlagos értéke hozzávetőleg 6000 forint körül alakult.

A várakozások derűlátóak a teljes éves árbevétel tekintetében, hiszen 2003 második félévében az első féléves forgalom kétszeresét várják az online áruházakat üzemeltetők (köszönhetően a szezonalitásnak, a karácsonyi vásárlásoknak). A tisztán internetes áruházak háromszoros, míg az offline háttérrel is rendelkező boltok közel másfélszeres növekedésre számítanak az év második felében. Az egy vásárlásra jutó árbevétel tekintetében a válaszadók 20%-os növekedést valószínűsítenek.

A várakozások alapján a 2003. évi internetes kiskereskedelmi (B2C) forgalom mintegy 6 milliárd forintra becsülhető, amely harmadával több, mint a 2002-ben mért teljes B2C forgalom.

Módszertan

2003 második negyedévében közel 250 online áruházat kerestek fel e-mailen keresztül önkitöltős kérdőívvel. Az online áruházak jelenlegi helyzete és jövőbeli várakozásai a válaszoló több mint 60 online bolt válaszai alapján került elemzésre.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek