Connect with us

technokrata

V300, a Motorola legújabb mobiltelefonja

Kütyük

V300, a Motorola legújabb mobiltelefonja

A Motorola bejelentette legújabb mobiltelefonját, az elsősorban a fiatalabb korosztály számára szánt V300-as készüléket.

Az első körben kizárólag a T-Mobile kínálatában fellelhető háromsávos (GSM 900/1800/1900 MHz) újdonság 65 ezer színárnyalat megjelenítésére képes folyadékkristályos kijelzővel, integrált digitális fényképezőgéppel, valamint kiváló minőségű, MP3 formátumú csengőhangokkal rendelkezik.

A Motorola V300 segítségével természetesen nem csak rövid szöveges üzeneteket, hanem akár multimédiás üzeneteket is lehet küldeni, illetve fogadni, sőt a készülék még IM (Instant Messaging) szolgáltatással is rendelkezik. Az integrált kamera zoom funkcióval kecsegteti a felhasználókat, a segítségével készített fotókat pedig akár a telefonkönyv bejegyzéseihez is hozzá lehet rendelni, így bejövő hívásokkor a hívószám mellett a telefonáló arcképe is megjelenhet a telefon kijelzőjén.

A széthajtható kialakítású Motorola V300-ról nem hiányzik a korábbi Motorola modellekről már ismerős zeneszerkesztő alkalmazás, a MotoMixer, ezenkívül pedig említésre méltó a készülék 5 MB méretű integrált memóriája és Java kompatibilitása. A FM sztereó headset és külső MP3 lejátszó kiegészítőkkel felruházható Motorola V300 Európában és az Egyesült Államokban még ebben a negyedévben, Latin-Amerikában pedig a jövő év elején fog megjelenni a kereskedelmi forgalomban.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek