Connect with us

technokrata

Hogyan blokkolja Kína az Internetet?

Kütyük

Hogyan blokkolja Kína az Internetet?

Egy Kínában élő férfi levelet írt az egyik nyugati híroldalnak, melyben fellebbenti a fátylat az ország vezetői által előirányzott online cenzúráról.

A Hong Kongtól mindössze 60 kilométerre lakó, önmagát Laz néven illető kínai férfi elektronikus levélen keresztül számolt be arról, hogyan működik, mit korlátoz az online cenzúra a rizs hazájában. Ez a rövid kis kivonat érdekes visszásságokra világít rá, valamint arra is, hogy milyen nehéz korlátozni a szabad akaratot.

Megjelenik, majd eltűnik

Az Amnesty International egy olyan szervezet, mely a Földön mindenhol igyekszik megvédeni az elnyomottakat – többek között fellépnek a Kínában tapasztalható egyeduralmi megnyilvánulásokkal, atrocitásokkal szemben (is). Ennek az oldalnak az elérését blokkolja a kormányzat, ugyanakkor a webhely kanadai változata minden további nélkül elérhető az országból. A BBC nagy részét szintén nem lehet elérni, csakúgy, mint a Yahoo egyes szolgáltatásait. Néha ez úgy jelentkezik az egyszerű kínai internetező előtt, hogy a szeme láttára bukkan elő az egész oldal, majd rögtön ezután eltűnik, s ezt követően már csak a lap nem érhető el (the page cannot be found) üzenet látható.

Minden olyan oldal, mely ingyenes weblap regisztrációt kínál, tiltólistán van, még az ezen oldalak fizetős szolgáltatásai is elérhetetlenek. A kormányzat ugyanis nem szeretné, ha állampolgárai anonim módon feltehetnék gondolataikat az Internetre. Ugyan Kína lakossága körében még mindig sokan szegénynek mondhatók, de a gazdagabb rétegek sem tehetik meg, hogy egy fizetős külföldi oldalon regisztrálnak; a kínai bankok ugyanis csak olyan hitel- és ATM kártyákat adnak ki, melyek kizárólag az országban használhatók.

Hírek igen, oktatás nem

Az Egyesült Államokban található hírforrások legtöbbjét gond nélkül el lehet érni Kínából (például bármelyik, internetező kínai számára olvashatók a New York Times cikkei – már persze csak akkor, ha tud angolul). Ugyanakkor az oktatási anyagokat kínáló külföldi portálok közül egyre kevesebb érhető el az országon belülről: Laz leírása szerint még az esti mesékhez való hozzáférést is igyekeznek minimálisra korlátozni. Ezzel együtt az ázsiai egyetemek (mint például a Szingapúri Egyetem) webhelyei is elérhetetlenek – a kormányzat ugyanis úgy véli, Kína fiatalságának nincsen szüksége a nyugati eszmékkel ˝megfertőzött˝ oktatási anyagokra. Az e-mailt író férfi feleségének (aki óvónő) az ilyen oldalakhoz való hozzáférésre egyetlen lehetősége az, hogy megkéri az USA-ban élő rokonát, küldje el számára a kérdéses oldalakat.

Laz azt tartja a legrosszabbnak, hogy a kínaiak nem is tudják, miről kénytelenek lemondani. Az országban (majdnem) mindenki természetesnek veszi, hogy az Internet felét nem lehet elérni – s ez valószínűleg nem fog megváltozni a közeljövőben.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek