Connect with us

technokrata

Apple iTunes Windows-ra

Kütyük

Apple iTunes Windows-ra

Az Apple bemutatta az iTunes zenedoboz-szoftver Windows változatát, és elindította az iTunes Music Store második változatát, mely már azonos tartalommal és szolgáltatásokkal elérhető a Mac és Windows felhasználók számára is.

Az új iTunes Music Store mindazokat a szolgáltatásokat kínálja a Windows felhasználók számára, melyeket a Mac gépek tulajdonosai már fél éve élveznek – például 99 centért legálisan letölthető dalok többszázezres katalógusát. A zenebolt a hónap végére már 400.000 dalt fog kínálni, mind az öt nagy, és további 200 kisebb lemezkiadó cégtől. Az iTunes Music Store fél éves történelme alatt már több mint 13 millió zeneszámot vásároltak meg a felhasználók.

A szolgáltatás szerzői jogi okokból jelenleg csak az Amerikai Egyesült Államokban élő felhasználók számára érhető el. Az Apple kiterjedt tárgyalásokat folytat a lemezkiadó cégekkel, annak érdekében, hogy az európai felhasználók is minél előbb használatba vehessék a rendszert. Természetesen az iTunes szoftver Mac és Windows változatai már most szabadon letölthetők és használhatók Európában is.

Az iPod tulajdonosok most már Windows operációs rendszerű gépeken is az iTunes szoftvert használhatják; a szoftver Mac és Windows változata egyaránt ingyen letölthető az Apple kiszolgálóiról. Az iTunes jó minőségű MP3 és AAC hangzást biztosít, lehetővé teszi internetes rádióadások vételét, audió és MP3 CD-k írását, valamint akár a zenei gyűjtemény megosztását is a Rendezvous hálózaton keresztül. Az Apple digitális zenei technológiája lehetővé teszi intelligens program-listák összeállítását, akár út közben, az iPod menüjéből is.

Az iTunes Music Store exkluzív dalokat is árul, melyek csak itt szerezhetők meg, olyan népszerű előadóktól, mint a Black Eyed Peas, Mary J. Blige, Coldplay, The Eagles, The Grateful Dead, Ben Harper, Yo-Yo Ma, Sarah McLachlan, R.E.M., The Rolling Stones, Sting és Luther Vandross. Az iTunes Music Store egyik új szolgáltatása, hogy ismert előadók (például Michelle Branch, Dave Brubeck, Billy Corgan, Counting Crows, Sheryl Crow, Missy Elliott, Ben Folds, Herbie Hancock, Jack Johnson, Kenna, Wynton Marsalis, Moby, Mark Ronson, Seal, Sting és Michael Stipe) által összeállított egyéni programlistákat is kínál a hallgatók számára. Ezen túl, az új iTunes Music Store már kritikákat és életrajzokat is közöl és több mint 5000, hivatásos előadók által felolvasott, és kiváló minőségben rögzített könyvet is kínál, melyek a Mac és Windows gépeken, valamint az iPod-on hallgathatók.

A teljes kínálat szabadon kereshető és böngészhető előadó, cím, album, stílus, vagy számtalan más jellemző szerint. Bármelyik zeneszám első 30 másodperce szabadon meghallgatható. A megvásárolt dalok saját célra tetszőleges számú CD-re kiírhatók, tetszőleges számú iPod készüléken, valamint összesen három Mac vagy Windows számítógépen tárolhatók és hallgathatók.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek