Connect with us

Hirdetés

technokrata

Jövő évi internetes tervek, eddigi eredmények

Kütyük

Jövő évi internetes tervek, eddigi eredmények

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter elmondása szerint 2004-ben 2004 helyen hoznak létre eMagyarország Internet-hozzáférési pontot; az Internet-penetráció pedig tovább fog nőni.

A minisztérium vezetője ezt csütörtökön közölte a nyilvánossággal. Elmondta azt is, hogy háromszázat teleházakban, ezret könyvtárakban és kulturális intézményekben, a többit pedig a kispostákon fogják létrehozni.

Kovács kijelentette, hogy az eMagyarország program fontos elemeként az európai uniós csatlakozás idejére legalább 2004, egy új pályázat kiírásával pedig 2100 Internet-csatlakozási helyet fognak kialakítani. A teljes eMagyarország program megvalósítása összességében 2 milliárd forintba kerül. Eddig a közösségi Internet-pontok kialakítására mintegy egymilliárd forintot, a közháló indítására 300 millió forintot, táborokra pedig 50 millió forintot költöttek.

A miniszter fontosnak tartotta azt is kihangsúlyozni, hogy az Internet elterjedése felgyorsult, a tavalyihoz viszonyítva 40 százalékkal nőtt az előfizetők száma, és megháromszorozódott a szélessávú eléréshez kapcsolódó szerződéses végpontoké.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés