Connect with us

Hirdetés

technokrata

A legnépszerűbb fizetős zeneletöltő szolgáltatás Windows alatt

Kütyük

A legnépszerűbb fizetős zeneletöltő szolgáltatás Windows alatt

Amikor tavasszal útjára indította az Apple iTunes Music Store-ját, maga sem gondolta volna, hogy a csak Mac-es környezetben használható szolgáltatás gyorsan hatalmas népszerűségre tesz szert. A felhasználók egy jóval szélesebb rétegét kívánják most elérni a Windows-os változattal.

Várhatóan a következő héten terjeszti ki az Apple Computer iTunes Music Store-ját a Windows-os számítógépeket használók számára. Ezzel egyébként már tavasz óta adós: Steve Jobs cége nem sokkal a szolgáltatás megjelenése után bejelentette, hogy Windows-os környezetben is elérhető lesz – majd valamikor – a zenebolt. Ez a majd valamikor pedig immáron karnyújtásnyira van csak.

Igaz, itt nem számíthat akkora sikerre, mint amit Macintosh platformon el tudott érni (a vállalat jelentése szerint már 10 milliónál több dalt értékesítettek). A piac ugyanis nagyot fordult fél év alatt: a korábbi szkeptikus hozzáállás egyre inkább eufórikussá vált (még a Napster is újjáindult). Az egyre zsúfoltabbá váló terepen pedig nehéz lesz akkora népszerűséget kivívni, mint amit korábban sikerült (hiszen olyan nevekkel kell szembenézni, mint például az Amazon.com vagy a Yahoo).

Egyes elemzések szerint mindenképpen növekedni fog az Apple részesedése ezen a téren; a jövőheti húzással körülbelül a teljes piac 20 százalékát tudhatja majd maga mögött (ez egyébként egy év alatt 600 millió dolláros bevételtöbbletet jelenthet a cég számára). Igaz, a profit meglehetősen alacsony mértéke miatt (egy dalon kevesebb mint 10 centet keres az Apple) továbbra sem várható, hogy az Apple hamarosan a zeneiparból fog megélni.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés