Connect with us

technokrata

Peres eljárások – a jogvédők első nagy baklövése

Kütyük

Peres eljárások – a jogvédők első nagy baklövése

A 12 éves kislány beperlése után az RIAA hibát követett el: egy olyan nyugdíjast akar(t) bíróság elé állítani illegális zenecseréért, akinek köze sem volt a jogsértő magatartáshoz.

Az Amerikai Lemezkiadók Szövetsége megerősítette szerdán, hogy egy bostoni lakos ellen indított peres eljárást (ideiglenesen) visszavontak. Az észak-amerikai Sarah Ward igencsak elcsodálkozhatott, amikor kézhez kapta a hivatalos levelet, miszerint a szervezet nagymennyiségű illegális file-letöltéssel vádolja.

Még a nyugdíjasok sincsenek biztonságban

A nyugdíjas hölgy ugyan rendelkezik számítógéppel és Internet-csatlakozása is van, ám Macintosh PC-je nem képes futtatni a Windows-os Kazaa-t; tájékoztatták a nyilvánosságot az ügyvédek, akik beszéltek Warddal. Több egyéb bizonyíték is van arra nézve, hogy az idős asszony nem cserélt nagy mennyiségben zenéket az Interneten, ám az RIAA nem hiszi, hogy tévedés történt volna, mikor beazonosították a hölgyet. A szervezet jogi képviselője ugyanakkor bejelentette, hogy nem folytatják az ügyet a bostoni ˝nagyival˝ szemben.

˝Igyekszünk annyira körültekintőek lenni, amennyire csak lehet, és mindenkiről a legjobbat tételezzük fel.˝ – mondta Amy Weiss, az RIAA egyik szóvivője – ˝Ha valakinek hihető a magyarázata, akkor visszavonjuk (a jogi lépéseket) és törekedünk a párbeszéd kialakítására.˝

Az egyébként szobrász foglalkozású hölgy a szintén nyugdíjas férjével él együtt, ellenben gyermekei és unokái nem laknak egy fedél alatt Warddal; tehát az is kizárható, hogy valamelyik családtag lehet a ˝bűnös˝. Az is kevéssé hihető, hogy a ˝nagyi˝ a rapper Busta Rhymes zenéire indulna be otthoni szobrászkodás közben – többek között ezen előadó dalainak illegális letöltésével vádolta meg az RIAA.

Nagyi a bíróságon?

A szakértők szerint a tévedést az okozhatta, hogy a nyugdíjas Internet-szolgáltatója, a Comcast által alkalmazott dinamikus IP-címek vizsgálatakor egy másik felhasználóval keverték össze. Az RIAA azonban továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy Ward IP-címének beazonosítása helyes volt, így azt sem zárták ki, hogy később újraindítják a pert a bostoni ˝nagyi˝ ellen.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek