Connect with us

Hirdetés

technokrata

2004 elején érkezik a Sony Ericsson 3G mobilja

Kütyük

2004 elején érkezik a Sony Ericsson 3G mobilja

A Sony Ericsson bejelentette, hogy várhatóan a jövő év elején kezdi meg vadonatúj, többek közt videotelefonálásra is használható harmadik generációs mobiltelefonja kereskedelmi forgalmazását.

Philip Rambech, a japán-svéd nagyvállalat angliai részlegének ügyvezető igazgatója újságírók körében elmondta, hogy a Z1010 típusjelzésű készülék végső tesztjei már javában folynak a cégnél, majd hozzátette, hogy a telefon kétirányú videohívási megoldásainak fejlesztése lényegében már véget is ért.

Rambech elmondása szerint a Sony Ericsson Z1010 a harmadik generációs UMTS (Universal Mobile Telecommunications System) hálózatokban éppúgy használható lesz, mint a jelenleg leginkább elterjedt GSM (Global System for Mobile Communications) rendszerekben. A Z1010 két nagy felbontású folyadékkristályos kijelzővel rendelkezik, és nem egy, hanem rögtön két integrált digitális fényképezőgépet tudhat magáénak. A videokonferencia szolgáltatásokat felvonultató Sony Ericsson újdonság a mai trendnek megfelelően Bluetooth és MMS kompatibilis, képes a Sony Memory Stick memóriakártyák fogadására, és segítségével minden további nélkül elektronikus leveleket is lehet küldeni.

Piackutató cégek szerint a mobiltelefon piaci növekedés fő mozgatórugója a közeljövőben a harmadik generációs mobil technológia lesz, ily módon érthető, hogy nem kis érdeklődés előzi meg egy-egy vadonatúj 3G készülék bemutatkozását.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés