Connect with us

Hirdetés

technokrata

A repülőgépeken földet érést követően már lehet mobilozni

Kütyük

A repülőgépeken földet érést követően már lehet mobilozni

Az Egyesült Államokban egy újabb légitársaság enyhített a repülőgépeken érvényben lévő mobiltelefon használati szabályzatán, igaz repülés közben még ennél a társaságnál sem szabad mobilos beszélgetéseket folytatni.

A Southwest Airlines bejelentette, hogy utasai a repülőgépek földet érését követően, a légi utaskísérők engedélyét követően már a gépen is használatba vehetik mobiltelefonjaikat, vagyis a telefonokat ily módon néhány perccel korábban lehet bekapcsolni.

Ezen rugalmas megoldással is utasaink igényeit szeretnénk maximális mértékben kielégíteni – nyilatkozta a bejelentés kapcsán Colleen Barrett, a Southwest elnöke. Barrett elmondta, hogy a társaságnál eddig az a szabály volt érvényben, hogy az utasok csak a felszállás előtt, egészen a repülőgép ajtajainak becsukásáig hagyhatták bekapcsolva mobiljaikat, és azokat ezt követően már csak a gépről történő leszálláskor kapcsolhatták be újra. Az új szabályok értelmében az utasoknak nem kell megvárniuk a kiszállást, vagyis már közvetlenül a repülőgép földet érését követően használatba vehetik mobiljaikat.

A Southwest munkatársai elmondták, hogy az új szabályokat az FAA (Federal Aviation Administration) jóváhagyásával léptették életbe, és a közelmúltban számos interferencia tesztet végeztek a repülőgépeken a földön történő mobilozással kapcsolatban.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés