Connect with us

technokrata

Sony Ericsson HBH-200 headset

Kütyük

Sony Ericsson HBH-200 headset

A párizsi Sony Dream World rendezvény keretein belül a Sony Ericsson számos új termékről rántotta le a leplet, így többek közt itt debütált a cég HBH-200 típusjelzésű legújabb Bluetooth kompatibilis headsete is.

A japán-svéd gyártó friss terméke elsősorban minimális tömegéről, valamint rendkívül széles szolgáltatási köréről ismerszik meg, és elmondható róla, hogy manapság a világ egyik legnagyobb tudású Bluetooth headsete.

A Sony Ericsson munkatársai a hivatalos bejelentés kapcsán elmondták, hogy a kereskedelmi forgalomban az idei esztendő negyedik negyedévében felbukkanó HBH-200 várhatóan leginkább azon mobilosok körében lesz népszerű, akik egyrészt elegáns megjelenésű, másrészt minden korábbinál szélesebb szolgáltatási körű headsetre vágynak. A HBH-200 részét képezi többek közt egy parányi méretű irányító egység, melyet egyszerűen nyakba akasztva, vagy épp a ruhára csiptetve is lehet hordani. A HBH-200 másik fontos része a fülhallgató, mely egy vékony vezeték révén csatlakozik a már említett, folyadékkristályos kijelzővel is ellátott vezérlő egységhez.

A gyártó állítása szerint a mindössze 33 gramm tömegű HBH-200 3,5 órás beszélgetési, illetve mintegy 70 órás készenléti időt biztosít a mobilosok számára. Integrált LCD-jén megtekinthető a hívófelek telefonszáma, ezenkívül pedig segítségével arra is lehetőség van, hogy a mobiltelefon kézbe vétele nélkül indítsunk hívásokat.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek