Connect with us

technokrata

Terjedőben a file-cserét akadályozó szoftverek

Kütyük

Terjedőben a file-cserét akadályozó szoftverek

A hatalmasra duzzadó adatforgalom miatt egyre nagyobb fejfájást okoz a szolgáltatóknak, cégeknek a peer to peer file-csere. Nem véletlen tehát, hogy a költséges beruházások helyett inkább igyekeznek visszafogni ezt a fajta terhelést.

Az USA-beli Atlanta közelében, egy regionális kórházban dolgozik Reid Burch, mint rendszergazda. Az intézmény számítógépes hálózatának, internetes adatforgalmának folyamatos működéséért felelős szakember az utóbbi időkben úgy találta, hogy kezd bedugulni a kórház és a külvilág közötti online kapcsolat. Eldöntötte, hogy a költségek ellenére javasolni fogja a vezetésnek a sávszélesség bővítését – ám mielőtt erre sor került volna, Burch kipróbálta a Packeteer cég által készített monitorozó szoftvert.

Meglepő felfedezést tett az amerikai szakember: a program futásának első 18 órájában az olyan file-cserélő szolgáltatások, mint a Kazaa, több mint 1100-szor kíséreltek meg használni a kórház hálózatát. Ennél is érdekesebb volt az a megállapítás, mely szerint ez a forgalom egyben az intézményben már feltelepített alkalmazások működését is lelassította. A rendszergazda elmondása szerint egy, a hálózatban való rutinszerű adatbázis-műveletsor átlagosan már 9 óra hosszúra duzzadt, ám a peer to peer szoftverek kitiltásával ez másfél órára csökkent. Burch egyfajta álomból való ébredésnek aposztrofálta az esetet.

A probléma általánossá vált

A fenti eset csak egy azon tízezrek közül, melyek az elmúlt időszakban megtörténtek. A file-csere egy-egy intézménynél nagyon lerabolhatja a sávszélességet, hiszen a nagyméretű állományok letöltése erősen megterheli az adott cég hálózatát – gyakran akkor is, amikor letöltés nincs is folyamatban (gondoljunk csak a P2P hálózatokon ˝otthagyott˝ számítógépekre, amikről a világ minden tájáról elindíthatnak feltöltéseket). A jelenség ezért új lökést ad a sávszélesség-figyelő és hálózatmenedzsment alkalmazásokat, szolgáltatásokat nyújtó vállalatok számára. Ezek jeles képviselői a már fent említett Packeteer, de ide lehet sorolni az Allot Communications-t és az AssetMatrix-et is.

A ˝file-csere problémára˝ különösen azóta irányult rá a figyelem, hogy a Recording Industry Association of America, azaz az RIAA tavasszal nagyszabású offenzívába kezdett az illegális letöltések kapcsán. A nagyobb cégek és intézmények pedig sorra kezdik felismerni, hogy az ilyen rendszerek működése még akkor is külön költségekkel jár, ha az életben soha senki nem fizeti meg a jogdíjakat. A file-okat ugyanis el kell tárolni valahova (ideiglenesen mindenképp), a forgalom miatt belassult Internet-forgalmat pedig sávszélesség-bővítéssel lehet ellensúlyozni. Az ezen csatornán keresztül bejutó férgek és vírusok okozta károk és eltávolítási költségeik szintén a számlákat dagasztják.

Kihágások a szigorú ellenőrzések ellenére is

Kínálkozik még egy megoldás, a P2P megrendszabályozása. A cégek gyakran szigorú belső politikával, szabályozásokkal rendelkeznek a nem kívánt szoftverek feltelepítésének és használatának megakadályozására, ám egy felmérés szerint, melyben Kanada 560 vállalatánál vizsgálódtak (a 10 fős kisvállalkozásoktól egészen a 45 ezres létszámmal bíró gigászokig), kiderült, hogy a cégek 77 százalékánál legalább egy számítógépen file-cserélő szoftverre lehet bukkanni. Így nem csoda, hogy egyre nagyobb keletje lesz a hálózati adatforgalom-figyelő szoftvereknek, illetve az ezeket készítő cégeknek.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek