Connect with us

technokrata

Interneten keresztül megszerezhető vízum

Kütyük

Interneten keresztül megszerezhető vízum

Aki szeretne beutazni az Amerikai Egyesült Államokba, annak Interneten keresztül kell vízumot rendelnie.

Az amerikai külügyminisztérium múlt heti bejelentése szerint nem fogadja el a postán vagy papíron érkező jelentkezéseket a ˝vízumlottóra˝, amelyen bevándorlóvízumot nyerhetnek azok a külföldiek, akik ezt családi, illetve üzleti alapon nem kaphatják meg. Kelly Shannon, a külügyminisztérium konzuli ügyek irodájának szóvivője hangsúlyozta az AP amerikai hírügynökségnek: a módszer biztonságosabb is az egyes jelentkezők számára, mintha saját országuk postai szolgálatára bíznák kérelmüket.

Shannon szerint a rendszer révén könnyebben kiszűrhetővé válnak a gyanús jelentkezők; ráadásul költségkímélő eszközt ad a hatóság kezébe. Ezen felül hozzájárul ahhoz is, hogy bizonyos jelentkezők kedvét elvegyék a jelentkezéstől, ami ebben az USA számára terrordús globális helyzetben szintén fontos szempont. Az elektronikus úton kitöltött és elküldött jelentkezések kevesebbe kerülnek a minisztériumnak, és kizárják azt, hogy a kérelmező több jelentkezési lapot töltsön ki, ami egyébként tilos.

Minden évben körülbelül 6 millióan vesznek részt a vízumlottó programban – derült ki a jelentésből. Ezen emberekből választják ki azt hozzávetőleg a 90-100 ezer résztvevőt, akik versenghetnek egymással a mintegy 55 ezer bevándorlási vízumért. A kérvényezőknek a konzuli osztály webcímén kell jelentkezniük, és digitális fotót is küldeniük kell magukról.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek