Connect with us

technokrata

Vita az égési sérüléseket okozott mobiltelefon körül

Kütyük

Vita az égési sérüléseket okozott mobiltelefon körül

Egy Nokia mobiltelefon égési sérülést okozott.

Hollandiában egy asszony súlyos égési sérüléseket szenvedett el mobiltelefonjától: miután véletlenül leejtette készülékét, felvette és bekapcsolta azt, hogy telefonálni tudjon. Azonban hívás közben, mikor épp a füléhez szorította a készüléket, lángok csaptak ki rajta.

Az amszterdami rendőrség szóvivője beszámolójában azt feltételezte – nem műszaki szakember lévén –, hogy a Nokia mobiltelefon feltehetően rövidzárlat miatt gyulladt ki, s az égési sérüléseket még a helyszínen ellátták.

Az AP hírügynökség cikke szerint a Nokia egyik szóvivője, Eric Vermeulen az eset alapján nem tudta megmondani, hogy melyik típusú készülékről lehet szó. A vállalat illetékese a holland tévében azzal védekezett, hogy a tüzet a telefon akkumulátora okozta, amelyet viszont nem a Nokia gyárt.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek