Connect with us

Hirdetés

technokrata

Érkezőben az első Microsoft-Intel mobilok

Kütyük

Érkezőben az első Microsoft-Intel mobilok

A tajvani székhelyű MiTAC a hollandiai Amszterdamban bejelentette, hogy idén ősszel megkezdi első Microsoft-Intel alapú mobiltelefonja európai forgalmazását.

Ismeretes, hogy a személyi számítógépek piacán domináns szerepet játszó két nagyvállalat egyre nagyobb fantáziát lát az évente több száz millió eladott eszközt regisztráló mobiltelefon piacban, mely a mostanság gyengélkedő PC-s szektornál jóval dinamikusabban növekszik.

Habár egyelőre az ügyben érintett felek egyike sem kívánt részletes információkat közölni az új készülékről, annyit azért már most tudni lehet róla, hogy egy az Intel és a Microsoft által először 2002 elején bemutatott referencia kialakításra fog épülni, illetve, hogy segítségével zenéket és videoanyagokat is le lehet játszani, elektronikus leveleket lehet küldeni, és természetesen naptári bejegyzéseket is lehet szerkesztgetni. Emlékezetes, hogy amikor a referencia ajánlást hivatalosan bejelentették, a mobil szakma azonnal felhördült, attól félvén, hogy a Microsoft és az Intel esetlegesen ebben az új piaci szegmensben is olyan domináns pozícióba kerülhet, mint a számítógépes piacon.

A nagy és neves mobiltelefon gyártók eleinte megtagadták az Intellel és a Microsofttal történő együttműködést, így a két mamutcégnek olyan ázsiai cégekkel kellett társulnia, mint amilyen például a MiTAC. A legfrissebb jelentések egyébként már arról szólnak, hogy a világ második legnagyobb mobiltelefon gyártója, a Motorola várhatóan még ebben az évben piacra fog dobni egy Microsoft operációs rendszerre épülő vadonatúj mobilt.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés