Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nem csak mobilozni veszélyes vezetés közben

Kütyük

Nem csak mobilozni veszélyes vezetés közben

Manapság rengeteget lehet hallani arról, hogy autóvezetés közben milyen veszélyekkel jár a mobiltelefonálás, arról azonban az eddigiekben nem sok szó esett, hogy a mobilozáson kívül számos egyéb tényező is elvonhatja a sofőrök figyelmét a vezetéstől.

Egy a napokban nyilvánosságra hozott tanulmányból kiderül, hogy vezetés közben éppoly veszélyes szendvicset enni, frizurát igazítani, vagy éppen egy jobb zenéket játszó rádióállomás után kutatni, mint mobiltelefonos beszélgetést folytatni.

A tanulmányt készítő észak-kaliforniai egyetem munkatársai több mint hetven gépjármű vezető szokásait figyelték meg egy héten keresztül. A megfigyelt személyek gépkocsijába három parányi kamerát szereltek be a műszerfal közelében, mely kamerák folyamatosan rögzítették a sofőrök tevékenységeit.

“Korábbi felmérések szerint az Egyesült Államokban történt balesetek több mint 30 százaléka, vagyis évente mintegy 1,2 millió baleset azért következik be, mert a vezetők figyelmét valami eltereli az útról. Vizsgálataink során megállapítottuk, hogy a tesztelt személyek 30 százaléka mobilozott, 40 százaléka írt, vagy olvasott, 46 százaléka a toaletjét igazította, 71 százaléka ivott, vagy evett, 92 százaléka pedig az autós rádiót állítgatta vezetés közben. Ezen tevékenységek komoly veszélyt jelentenek a közlekedési biztonságra” – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Dr. Jane Stutts, a tanulmány egyik készítője.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés