Connect with us

technokrata

Az Internet jótékonyan hat az idegenforgalomra

Kütyük

Az Internet jótékonyan hat az idegenforgalomra

A terrortámadásokkal és a SARS-vírussal szembeni félelem világszerte tapasztalható gyengülése elhozta az idegenforgalmi iparág fellendülését.

A pozitív változásra számos jel utal, többek között az óvatos japán turisták közül is egyre többen kelnek útra – még Izraelben is növekedésnek indult a látogatók száma. Ez a trend és az Internet-használat terjedése együttesen konjuktúrát eredményez az idegenforgalmi piacon – a Forrester piackutató cég szerint.

Az adatok szerint az utazás már jelenleg is a legnagyobb internetes forgalmat bonyolító üzletág a világon. Előrejelzések alapján kimutatható, hogy az amerikaiak idén több mint 27 milliárd dollárt költenek el utazásaikra, a Weben keresztül. Becslések szerint 2005-ben az utazások harminc százalékát az Internet segítségével intézik majd el.

Az American Express vezetője szerint az üzleti utak hozzávetőleg húsz százaléka mára már az Interneten keresztül kerül megszervezésre (két éve ez még csak egy százalékos aránnyal képviselte magát a palettán). Az internetes utazásszervezés egyik legnagyobb előnye, hogy a vásárlók könnyen felmérhetik az egymással versenyző cégek ajánlatait, így könnyebb árban megfelelőt választani. Ráadásul a fapados társaságok népszerűsége a teljes kiszolgálást nyújtó légitársaságok árképzésére is jótékony hatással van (az utazó szemszögéből).

Az internetes helyfoglalás azt is lehetővé teszi, hogy az utazó kivárja a különböző társaságok árengedményes, utolsó perces (last minute) ajánlatait. Ez a gyakorlat egyébként itthon is nagyon népszerű, a hazai utazóközönség közel fele vadászik ilyen helyekre a nyári szezonban.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek