Connect with us

technokrata

MMS kompatibilis hűtőgép az Electroluxtól

Kütyük

MMS kompatibilis hűtőgép az Electroluxtól

A különböző háztartási eszközök gyártásával foglalkozó Electrolux egy olyan újgenerációs hűtőgép kifejlesztésén dolgozik, mely mobiltelefonos technológiák, illetve digitális fényképek segítségével folyamatosan képes tájékoztatást nyújtani tartalmáról, vagyis a benne tárolt élelmiszerekről.

Az Electrolux hűtőgép újdonságának belsejében egy miniatűr digitális fényképezőgép kapott helyet, mely képes a berendezésben található élelmiszerek lefotózására, illetve az elkészített fényképek multimédiás üzenetben történő továbbítására. A gyártó munkatársai az üggyel kapcsolatban elmondták, hogy a világ első MMS kompatibilis hűtője egyelőre csak prototípusként létezik, azonban a közeljövőben várhatóan a kereskedelmi forgalomban is fel fog bukkanni.

Az Electrolux szerint a Food Manager System névre keresztelt rendszernek óriási hasznát lehet majd venni a nagybevásárlásokkor, ekkor ugyanis a háziasszonyoknak nem lesz más dolguk, mint MMS-ben lekérni a high-tech hűtőgép tartalmáról készített digitális fényképeket, és ily módon azonnal tudni fogják, hogy miből van még tartalék a hűtőben, illetve miből kell vásárolniuk valamennyit.

Claudio Cenedese, az Electrolux technológiai és fejlesztési részlegének munkatársa elmondta, hogy az újgenerációs hűtőgép egyrészt nagy tudású, másrészt viszont rendkívül egyszerűen és gyorsan kezelhető lesz. Cenedese azzal kapcsolatban egyelőre nem kívánt nyilatkozni, hogy az MMS kompatibilis hűtőgép milyen áron, illetve pontosan mikor kerül majd forgalomba.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek