Connect with us

Hirdetés

technokrata

MP3 és videó csere – az Internet-szolgáltatók segítségével?

Kütyük

MP3 és videó csere – az Internet-szolgáltatók segítségével?

Az Európai Internet-szolgáltatók Szövetségének néhány tagja a nagy állományok cache-ben való elhelyezésével tehermentesítené az Internetet a peer to peer forgalomtól. Ezzel felgyorsulhatnának a letöltések is, ám jogi dilemmákat is felvet a lehetőség…

A file-csere az Internet-szolgáltatóknak is fejtörést okoz, elsősorban a hatalmas mennyiségű adatáramlás miatt – hiszen egy-egy népszerűbb állomány a felhasználók letöltései miatt rengetegszer ˝utazik át˝ a Világhálón. Az európai ISP-k közül három ezért úgy döntött, hogy licenceli a PeerCache nevű technológiát – ezzel pedig jelentősen csökkenti a hálózati adatforgalom költséget, mivel a gyakran letöltött állományokat a szolgáltató szerverein tárolja.

Felmérések szerint a FastTrack – melyet többek között a Kazaa és az iMesh is használ – hálózati adatforgalma néha a rendelkezésre álló sávszélesség 70 (!) százalékát is megeszi. Ez pedig már olyan mérvű file-dömping, amivel költséghatékonyan nehezen tudnak megbirkózni az ISP-k. A PeerCache révén (amelyet kifejezetten a FastTrackhez hoztak létre) a szolgáltatók ideiglenesen eltárolhatják a peer to peer alkalmazások által gyakran letöltött csomagokat – jócskán mentesítve ezáltal az Internet-szolgáltatónak az Internet többi része felé kinyúló csápjait.

Vannak azonban hátulütői is a technológiának: ezzel a lépéssel a szolgáltatók megsértik az adott tartalmakra vonatkozó szerzői jogokat, hiszen engedély nélkül tárolják az állományokat (amik peer to peer esetén gyakran jogsértő módon cserélnek gazdát). Rá is harapott a témára az IFPI (a nemzetközi kiadóipar kereskedelmi szövetségét reprezentáló szervezet), amely kijelentette, hogy attól, mert az ISP-k a ˝caching˝ szót használják, ez még nem jelent automatikus felmentést a szerzői jogok betartása alól. A PeerCache-t fejlesztő Joltid ellen egyelőre konkrét lépésekkel nem készülnek, de megvizsgálják a helyzetet, és utána döntést hoznak a további tevékenységekről, mondta az IFPI egyik szóvivője.

A Joltid alapítója, Niklas Zennstrom (aki egyben a Kazaa társalapítója is), megvédte a technológiát és az azt alkalmazó Internet-szolgáltatókat, arra hivatkozva, hogy az EU törvényei lehetővé teszik az ISP-k számára az állományok ideiglenes, cache-ben való tárolását, függetlenül a file-ok tartalmának legalitásától. Zennstrom azzal is érvelt, hogy a hálózat kapacitásának bővítése nagyobb Cisco routerek vételével is elérhető, ám hálózati eszközök vásárlásáért nem ˝verhető rá˝ az illegális jelző a szolgáltató tettére – akkor pedig ˝logikai optimalizálásért˝ sincs joga senkinek pereskedni.

A Joltid alapítója elmondta, hogy a mostani három ISP-n kívül még számos egyéb szolgáltató is érdeklődik a technológia iránt. A konzekvenciákat ebből vonja le mindenki.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés