Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ingyenes Internet-elérés a strandokon

Kütyük

Ingyenes Internet-elérés a strandokon

Újabb Internet-kávézókat nyitott meg a GTS-Datanet. A nyári szezonban három helyszínen: két fővárosi és egy vidéki strandon működtet ingyenes Internet-hozzáférési pontokat a vállalat.

A Világháló használatát és az elektronikus levelezést ezentúl a strandokon sem kell nélkülözni. A GTS-Datanet ugyanis a nyári hónapokban három élménystrandon állított fel Internet-kávézót. A fővárosi Római Strand és Palatinus Fürdő mellett Balatonfüreden is megnyitotta kapuit a DataNet Beach Café.

Mindazoknak, akiknek eddig nem volt alkalmuk megismerkedni a Világhálóval, ezeken a strandokon kötetlenül és kellemes környezetben tehetik ezt meg, de azoknak is kiváló elfoglaltságot kínál az Internet-kávézó, akik tartalmas szórakozásra és aktív pihenésre vágynak. Az Internet használata a strandokon díjmentes.

„Meggyőződésem, hogy az emberek szabadidejükben, kiszakadva a mindennapi környezetből fogékonyabbak az újra. A mi célunk pedig az, hogy minél többeknek mutassuk meg, milyen nagyszerű dolog is az Internet” – mondta Szathmári Géza, a GTS vezérigazgatója.

A kezdő internetezők nem maradnak magukra az ismerkedésnél. Nekik a cég ´NETközi´-t szervez. A könnyed, játékos internetes oktatáson hétköznap délutánonként lehet részt venni, amely után a látogatóknak 5 órás, otthon használható, ingyenes DataNet Internet-hozzáférést ajándékoz a vállalat.

A DataNet Beach Café a „Beach szórakoztató park” rendezvénysorozathoz kapcsolódik, amelynek ötletgazdája a New Deal Communication.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés