Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az American Airlines légitársaság enyhít mobiltelefonos szabályzatán

Kütyük

Az American Airlines légitársaság enyhít mobiltelefonos szabályzatán

Az American Airlines légitársaság utasainak hamarosan lehetőségük nyílik arra, hogy utazásaik megkezdése előtt tovább, illetve azok végét követően a korábbiaknál hamarabb mobilozhassanak.

Az American Airlines szóvivője elmondta, hogy július 8-tól kezdve a légitársaság utasai a felszállás előtt egészen a repülőgépek ajtajainak becsukásáig használhatják mobiltelefonjaikat, személyhívóikat, illetve egyéb elektronikus eszközeiket, ezzel párhuzamosan pedig a földet érést követően is lényegében azonnal használatba vehetik ezen berendezéseiket.

“Örömmel jelenthetem, hogy a világon először a mi légitársaságunk enyhít korábbi roppant szigorú mobiltelefon használati szabályzatán. Tisztában vagyunk azzal, hogy utasaink számára mennyire fontos, hogy a lehető leghosszabb ideig elérhetőek maradjanak, ezért határoztunk úgy, hogy enyhítünk a szabályzaton” – nyilatkozta a bejelentés kapcsán Dan Garton, az American Airlines marketing részlegének alelnöke.

Garton elmondta, hogy az American Airlines az üggyel kapcsolatban szoros együttműködést folytatott a Szövetségi Légiközlekedési Hivatallal, mely szervezet áldását adta arra, hogy a vállalat utasai a még, illetve már a földön tartózkodó repülőgépeken használhassák különböző vezeték nélküli eszközeiket. Ezen berendezések repülés közbeni használata természetesen továbbra is szigorúan tilos.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés