Connect with us

Hirdetés

technokrata

Star Wars Galaxies – útjára indult a legenda

Kütyük

Star Wars Galaxies – útjára indult a legenda

Az Everquest óta nem várták már annyira a leendő játékosok online játék megszületését, mint a Star Wars Galaxies esetében. A scifi rajongók által leginkább kedvelt világban szinte korlátlan lehetőségek tárulnak a kikapcsolódni vágyók elé.

Már évek óta dolgoznak a LucasArts és a Sony Online Entertrainment emberei azon, hogy kiadják az Everquest egyeduralmát minden bizonnyal megingató Star Wars Galaxies-t. Ez egyben tesztként szolgál a játékszoftvereket fejlesztő iparnak is, milyen következményekkel jár egy ekkora mérvű kiadás.

A Zelos Group egyik elemzője, Billy Pidgeon elmondása szerint a Sony tanult riválisaitól, főleg az Electronics Arts-tól (ez a cég a tavalyi év során bocsátotta útjára a The Sims Online játékát). Akkor úgy vélték, ez a játék hozza majd meg az online szórakozás esetében az áttörést, ám míg az offline kikapcsolódási formája az eladási statisztikák alapján egyértelműen nagyon népszerűnek bizonyult, Interneten keresztüli játékmenete nem fogta meg a felhasználók nagy részét. Éppen ezért az igen hosszúra nyújtott bétatesztelést írja fel a Star Wars Galaxies pozitívumok listájának élére Pidgeon, aki szerint a rajongók szűk köre által kipróbált játék így sokkal inkább számíthat sikerre a szélesebb közönség előtt is.

Következzék a fekete leves, azaz mennyibe is kerül mindez egy embernek. Az alapjáték ára 50 dollár (valahol 12 ezer forint környékén), ami a felsőbb árkategóriába sorolja be a többi, szórakozásra készített produktum között. A kiadások ezzel azonban nem értek véget, hiszen havonta 15 dollárba kerül, hogy hozzá is férhessünk a játékszerverekhez (aki egy éves előfizetést választ, annak csak havi 12, azaz évi 144 dollárjába kerül a Halálcsillag, Lando Carlissian vagy a woockie-k világában való elmerülés). A dobozhoz egyhavi előfizetés is jár.

A fentiekből is látszik, hogy elsősorban nem a magyar átlagember pénztárcájához van mérve a Star Wars univerzum alapos tanulmányozása; hiszen egy évnyi játék majdnem 50 ezer forintba kerül. Ennek ellenére a világ nálunk fejlettebb részein nagy sikert jósolnak a Star Wars Galaxies-nek, s bizonyára lesz néhány elszánt magyar rajongó is, aki vállalja ezt az anyagi terhet az utolérhetetlen hangulatért.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés