Connect with us

technokrata

A spamet a gyökerénél kell kiirtani

Kütyük

A spamet a gyökerénél kell kiirtani

A Microsoft spamellenes hadjáratba kezdett a ˝legszennyezettebb˝ területnek tartott ázsiai régióban.

Redmond a kéretlen levelek ellen tett globális erőfeszítéseinek során most Ázsiára összpontosít leginkább. A szoftveróriás bejelentette, hogy jobb szűrőket kíván alkalmazni, emellett jogi lépéseket is tesz a kéretlen e-mailek küldőivel szemben. Erősíteni kívánja az információbiztonság oktatását a térségben, illetve együtt kíván működni az ázsiai törvényhozókkal az antispam törvények megalkotása során.

Jelentések szerint a világ spamtermelésének legnagyobb része Ázsiából származik – különösen azon államokból, amelyek még nem hoztak szigorú, spamellenes törvényeket. Kína, Korea és Thaiföld információtechnológiai megoldásai vagy híján vannak a megfelelő biztonsági védelmeknek (így a spammerek exploitok kihasználásával korlátlan mennyiségben képesek kéretlen leveleket küldeni), vagy a törvényi keretek nem megfelelőek a hatékony fellépésre.

Peter Moore – a Microsoft ázsiai részlegének vezető technológusa – kiállt amellett a korábbi állítás mellett, hogy mára a kéretlen levelek a teljes mailforgalom 50 százalékánál, azaz a felénél is nagyobb részesedéssel bírnak. Ezzel az e-mailezők számára e jelenség rendelkezik a legnagyobb horderővel, már ami a problémákat illeti. Redmond éppen ezért igyekszik annyira csökkenteni a kockázatot, amennyire csak lehet: a következő generációs MSN, Microsoft Exchange és Outlook (valamint az Office 2003 együttműködést végző része) mind el lesz látva spamérzékelő szűrőkkel.

Valóban nem kis számról van szó: csak az MSN napi 2,4 milliárd (!) kéretlen e-mailt blokkol (a Google-ban az e-mail kulcsszóra keresve csak harmadával több találatot kapunk, mint ha a spamet írjuk be). Ez még forintban sem lebecsülendő összeg, hát még a Hotmail felhasználói hogy´ örülhetnek annak, hogy ezt a sok szemetet nem kapják meg. Ám ez mind csak a jéghegy csúcsa, hiszen rengeteg e-mail-szolgáltató van a világon, akik vagy fel vannak szerelve valamilyen (közel sem százszázalékos) spamvédelemmel, vagy nem.

Ám vannak a szűrőkön kívül egyéb technikák is: az úgynevezett Human Interactive Proof (HIP) megoldások alkalmazásával rögtön 20 százalékkal csökkenthető a spam mennyisége. Ezek ugyanis mindenképpen minden egyes levél elküldésénél emberi beavatkozást igényelnek (illetve az automatizált megoldás a szükséges számítási erőforrásigény miatt annyira megdrágítaná a spamküldést, hogy az már nem érné meg).

Nézzük, miként készül fel a Microsoft a spamekre a közeljövőben megjelenő termékeiben: az Exchange Server 2003 a valósidejű blacklistekhez biztosít kapcsolatot (ezeken a listákon ugyanis azon címek találhatók, ahonnan ömlik a kéretlen levél – egy beállítással máris megállítható az ezen helyekről érkező e-mailek áradata). A spamerek részéről újabb trükk a képalapú e-mail küldése, de erre már van válasza Redmondnak: az image blocking. Az Outlook 2003-ban szintén beállíthatók a biztonságos és a blokkolt küldők listája, amit aztán az Exchange szerver számára is el lehet küldeni – így a spam még a szerveren törlődik, a felhasználónak már le sem kell tölteniük.

Szintén új védekezési mód a Spam Confidence Level (SCL). Ez egy olyan numerikus értékelést takar maga mögött, amelynek használatával megállapítható, hogy egy digitális levél kéretlen-e vagy sem – előbbi esetben pedig automatikusan oda kerül, ahova való (a digitális szeméttárolóba).

Egyszóval technikák, megoldások már vannak, ám ezek alkalmazására még egy ideig várni kell. Addig pedig ömlik a kéretlen e-mailáradat…



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek