Connect with us

technokrata

Egy nap közel negyedét viszi el az e-mailezés

Kütyük

Egy nap közel negyedét viszi el az e-mailezés

Egy új tanulmány szerint az e-mailezés többet von el a munkaidőből, mint ahogy azt korábban gondolták volna.

Az American Management Association által készítetett tanulmány (melyben a Clearswift és az ePolicy Intézet is részt vett) úgy találta, hogy az amerikai munkavállalók, akik mindennapi munkájuk során használják az e-mailt, munkaidejükből 1 óra 47 percet fordítanak átlagosan e-mailezésre (küldés, olvasás) – naponta. Nyolc százalékuknál ennél is nagyobb az arány: négynél is több órát töltenek a digitális levelekkel való foglalatosságokkal.

Az e-mailezésre fordított percek azonban nem tekinthetők kidobott időnek, a nyilatkozók 86 százaléka ugyanis úgy találta, hogy az elektronikus levelezés munkáját hatékonyabbá tette (ráadásul picivel több mint a felük azt válaszolta, hogy az e-mail révén nagyon megnőtt a hatékonysága).

2003 E-Mail Survey – ezt a nevet kapta az 1100 amerikai munkaadó felkeresésével zajlott felmérés. A tanulmány azt is megállapította, hogy nem kezelik olyan szigorúan a munkavállalók adatforgalmának monitorozását – habár 90 százalékuk beszámolt arról, hogy cégüknél telepítve van(nak) e-mailfigyelő alkalmazás(ok), mindössze 19 százalékuk mondta azt, hogy ez(eke)t valóban használják is.

Éppen ezért a felmérés készítői arra figyelmeztetik a vállalatokat, hogy hozzanak létre kommunikációval kapcsolatos szabályokat és jobban figyeljék azok betartását, különben hamarosan nőhet a termelékenység visszaesésének mértéke illetve a bizalmas információk kiszivárgásának lehetősége. Az e-mail figyelés fontosságát jelzi az is, hogy a tavalyi évben már a bírósági eljárások 14 százalékánál használták az e-mailezést bizonyítékként, szemben a két évvel ezelőtti 9 százalékos értékhez képest.

Érdekes része a tanulmánynak a spamre fordított figyelme: a megkérdezettek nagy része ugyan tisztában volt a kéretlen levelek negatív hatásaival, ám mindössze 12 százalékuk nyilatkozta azt, hogy túl sok időt tölt el a spamek kezelésével. Igaz, ez az alacsony szám abból is adódik, hogy még mindig sokan vannak, akik a kéretlen levelek esetében nemcsak a szűréssel és a törölgetéssel foglalkoznak, hanem el is olvassák, illetve válaszolnak rá. A megkérdezettek majdnem ötöde (19 százaléka) ugyanis bevallotta, hogy túl sok időt fordít a fenti két tevékenységre.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek