Connect with us

technokrata

Május: most először több a levélszemét, mint a fontos e-mail

Kütyük

Május: most először több a levélszemét, mint a fontos e-mail

2003 májusa valószínűleg történelmet írt a spamek tekintetében: ebben a hónapban fordult elő ugyanis először az Internet megszületése óta, hogy több e-mail bizonyult szemétnek, mint amennyi nem tartozott ebbe a kategóriába.

A MessageLabs jelentése szerint a tavasz utolsó hónapja rekordmennyiségű spamet termett: a 133,9 millió átnézett e-mail után szomorúan kellett levonni azt a következtetést, mely szerint a munkára használt postaládákba érkező levelek 51 százaléka kéretlen e-mailnek bizonyult. Az elektronikus levelezést biztonságosabbá tevő szolgáltatásokat nyújtó cég az egész világra kiterjedő üzleti felhasználóinak ˝területén˝ folytatta le kutatását.

˝A felhasználók mindennapjait megkeserítő spamek ettől az időtől kezdve fényévekre kerültek attól a ponttól, amikor még csak kellemetlenségnek tartották őket. Napjainkra érezhetően a termelékenység rovására megy a spamek terjedése, ugyanakkor feleslegesen megnöveli az IT-kiadásokat is az egész világon.˝ – mondta Mark Sunner, a MessageLabs vezető technológusa.

Ugyan már összefogtak a nagyobb cégek a kéretlen levélszemét ellen, ezek hatásait hónapokban, években lehet majd érezni – vélik az elemzők. A törvényi szabályozás is áldásos hatással lehet, csak akkor van gond, ha külföldről érkezik spam (mondjuk Kínából vagy Hong Kongból).

A MessageLabs egyébként több mint 6 ezer ügyféllel rendelkezik szerte a világon. Olyan nevek találhatók köztük, mint a brit kormányzat, a The Bank of England vagy a Fujitsu. Felméréseiben úgynevezett ellenőrzőtornyok nyújtanak segítséget, mely internetes adatforgalom tekintetében a világ legforgalmasabb helyein találhatók: az USA-ban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Hollandiában és Hong Kongban. E hálózata révén a MessageLabs naponta üzenetek milliónyit képes feldolgozni.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek