Connect with us

technokrata

Túl népszerűvé vált az Apple zeneletöltő szolgáltatása: jönnek a korlátok

Kütyük

Túl népszerűvé vált az Apple zeneletöltő szolgáltatása: jönnek a korlátok

A nagyság átka, hogy sokkal hamarabb alkalmazzák a technológiát a fejlesztő szándékaival ellentétes célokra. Az Apple is megtapasztalta ezt; a nagyon népszerűvé vált zeneletöltő szolgáltatására kénytelen volt korlátokat bevezetni.

Mint korábban is megírtuk, az Apple által indított zeneáruház első hetében egymillió letöltést produkált, s utána is folyamatos érdeklődés követte Steve Jobs ötletének megvalósulását. A nagy népszerűség azonban hátulütőket is hordozott magában; a zenék meghallgatására használható iTunes nevű szoftvert az Apple elgondolásának nem megfelelően is használni kezdték. A felhasználók ugyanis rájöttek, hogy a zenék helyi hálózaton való megosztásának lehetőségét nem túl nagy munka árán ki lehet terjeszteni az Internetre – ezek után pedig bárki letöltheti a korábban megvásárolt zenéket; ingyen.

Az Apple korábban nem kommentálták az esetet, mindössze annyit közöltek, hogy figyelemmel kísérik a történteket. Nos, mégis csak úgy találhatták, hogy túlságosan káros (hogy a kiadóknak, vag saját büdzséjüknek – ez nem derült ki) ez a lehetőség az iTunes-ban: a cég megjelentetett egy frissítést, mely korlátot szab a file-cserélgetésnek. Az update telepítése után már csak helyi szinten válnak megoszthatóvá a dalok, Interneten keresztül nem.

Az Apple szóvivői csalódottságuknak adtak hangot, amiért a felhasználók idegenekkel osztották meg online megvásárolt zenéiket. Mint szóvivői útján elmondták, a szolgáltatás azért született meg, hogy az otthoni felhasználók megoszthassák családtagjaikkal, barátaikkal a zenéket – nem pedig illegális másolás céljából fejlesztették ki a lehetőséget.

Egyelőre nem tölthető le a cég weblapjáról az újabb iTunes, de azon Mac használók, akik automatikusan frissítik számítógépeiket, már megkapták. Arról, hogy ezen változáson kívül bármilyen egyéb új képesség belekerült volna a lejátszóba, nem érkezett jelentés.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek