Connect with us

technokrata

Többszörösére fog növekedni a mobilos üzenetküldési piac

Kütyük

Többszörösére fog növekedni a mobilos üzenetküldési piac

A mobiltelefonos üzenetküldési szolgáltatások mind Európában, mind a világ egyéb régióiban fényes jövő előtt állnak – derül ki egy az Analysys piackutató cég által a napokban nyilvánosságra hozott jelentésből, mely szerint mind a hagyományos SMS szolgáltatások, mind a náluk sokkal fejlettebb multimédiás üzenetküldési, valamint IM (Instant Messaging) szolgáltatások piaca jelentős mértékben növekedni fog.

A tanulmányból kiolvasható, hogy míg 2002-ben a mobiltelefonos szolgáltatók globálisan mintegy 31 milliárd dolláros forgalmat bonyolítottak le ebben a piaci szegmensben, addig 2007-ben ugyanezen forgalom már meg fogja közelíteni a 70 milliárd eurót, vagyis a piac néhány esztendő alatt több mint a duplájára fog növekedni. Érdekesség, hogy 2002-ben egyedül a nyugat-európai régióban több mint 13 milliárd dolláros forgalmat bonyolítottak le az üzenetküldési szolgáltatások piacán, mely forgalom 2007-re várhatóan 25 milliárd dollárra fog növekedni.

Az Analysys jelentése szerint, míg 2002-ben világszerte összesen mintegy 670 milliárd SMS-t, MMS-t, illetve elektronikus levelet küldtek mobiltelefonok segítségével, addig 2007-ben már közel 2600 milliárd lesz az összes elküldött mobilos üzenet darabszáma, tehát e tekintetben mintegy négyszeres növekedésről beszélhetünk. A jelentés kitér arra, hogy az üzenetküldési szolgáltatások a mobiltelefon operátorok számára sokkal inkább hatékonyak, mint a hagyományos hangszolgáltatások, ugyanis miközben jelentős bevételeket hoznak, sokkal kevésbé terhelik le a hálózatokat.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek