Connect with us

technokrata

iLoo: webező, hordozható WC a Microsofttól – átverés vagy sem?

Kütyük

iLoo: webező, hordozható WC a Microsofttól – átverés vagy sem?

Lassan két hete már, hogy terjednek a hírek a Microsoft által készített hordozható WC-ről, amelyben internetezni is lehet.

A nyáron a Microsoft olyan hordozható WC-t tervez piacra dobni Nagy Britanniában, amely rendelkezik egy beépített Internet-terminállal – áll a híresztelésben. Az iLoo névre keresztelt eszköz körül azonban több a homály, mint egy jól sikerült érettségi bankett után a tanulók fejében; Redmond nemrégiben hoaxnak nyilvánította az ezzel kapcsolatos információkat. Minden olyan, Interneten (többnyire e-mail formájában) keringő híresztelést hoaxnak nevezünk, mely részigazságokat ugyan állíthat, de az egész ˝információ˝ tulajdonképpen egy nagy átverés. A hoax tipikus példája a nem létező vírusokra való figyelemfelhívó levelek.

Eddig a történet egyszerű is lenne, hiszen számos ilyen átverés kikerült már az Internetre – igen ám, de a Microsoft elkezdte bonyolítani a képet. Tulajdonképpen az iLoo maga egy létező projekt (volt), amelyet a brit MSN szolgáltató dédelgetett tervei között – ám a megvalósítás nevetséges és vitákat gerjesztő mivolta miatt elmaradt. Amint az Lisa Gurry, az MSN termékmenedzsere elmondta: ˝A cég székhelyén, Redmondban megvizsgálták az iLoo-t, majd egy nem túlságosan jó ötletnek tartva elvetették azt.˝ Maga az iLoo eredetileg az MSN szolgáltatást reklámozandó került volna ki a nyilvánosság elé – hasonló kezdeményezés már történt a londoni parkokban található padok és a francia napozószékek tekintetében.

A nagyobb hírszolgáltatók (CNET News.com, Reuters, The Wall Street Journal) mindannyian beugrottak a csapdába, s tudósítottak a nem létező (és valószínűleg piacot sosem látó) termékről. A Reuters még pontos részleteket is tudni vélt, például a mobil WC Internet-hozzáférésének sebességéről stb.

Nos, hoax vagy sem, a Microsoft közölte, a továbbiakban azon lesz, hogy hasonló esetek ne történjenek meg többé. Annak mindenesetre már nem tudja elejét venni, hogy a közvélemény ne viccelődjön az eseten: például siratva ˝Bobot˝, az iLoo operációs rendszerét, amiért azt ˝lehúzták a WC-n˝.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek