Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Nokia elvetette az indiai gyárépítés ötletét

Kütyük

A Nokia elvetette az indiai gyárépítés ötletét

A világ elsőszámú mobiltelefon gyártója, a finn székhelyű Nokia bejelentette, hogy elvetette annak ötletét, hogy Indiában építse fel egyik legújabb gyártóüzemét.

A Nokia minderről hivatalos levélben értesítette az indiai kormányzatot, mely levélben az áll, hogy a Nokiának csak abban az esetben érné meg egy indiai gyártóüzem felépítése, ha az országban évente legalább 20 millió darab mobiltelefont lehetne eladni, ezzel szemben a legfrissebb jelentések arról szólnak, hogy 2002-ben Indiában alig egymillió Nokia mobil készüléket adtak el.

A Nokia 1997-ben szerzett licenszjogot arra, hogy különböző teszteket végezzen az ázsiai ország mobiltelefonos piacán. Ezt az eredetileg kétéves licenszet később kétszer is meghosszabbították, és a legutóbbi hosszabbítás idén júniusban fog lejárni. A finn gyártó egyébként a most bejelentett döntéstől függetlenül természetesen továbbra sem kíván felhagyni a Nokia mobiltelefonok Indiába történő behozatalával, és ezen szándékáról már értesítette is a megfelelő kormányzati szerveket.

Elmondások szerint a Nokia az elmúlt időkben többek közt azért adott el viszonylag kevés mobiltelefont Indiában, mert az országban számos olyan elektronikus levél indult útjára, mely azt állította, hogy a Nokia 3310, illetve Nokia 6210 típusjelzésű készülékek használata nem biztonságos. A Nokia ezen vádakat határozottan cáfolja, és a cég munkatársai elmondták, hogy alapos vizsgálatot kívánnak folytatni az üggyel kapcsolatban.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés