Connect with us

Hirdetés

technokrata

A mobiltelefonok még mindig sok gondot okoznak a repülőgépeken

Kütyük

A mobiltelefonok még mindig sok gondot okoznak a repülőgépeken

Az Egyesült Királyságban a Polgári Légiközlekedési Szervezet tanulmányt készített a repülőgépen történő mobiltelefon használattal kapcsolatban, mely tanulmány rávilágít arra, hogy továbbra is nagyon komoly veszélyeket rejt magában a legtöbb légiforgalmi vállalat által határozottan tiltott mobilozás.

Szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy a mobiltelefonok alaposan megzavarják a repülőgépek működését, ami többek közt abban nyilvánul meg, hogy a navigációs eszközök pontatlanul, megbízhatatlanul működnek, és a repülőgép egyes berendezései interferálnak a használatban lévő mobil készülékekkel.

Közismert, hogy a repülőgép járatakon hosszú ideje tiltott a mobiltelefon, valamint számos egyéb elektromos berendezés használata, azonban az utasok közül még manapság is sokan úgy vélekednek, hogy a légitársaságok aggodalma egyszerűen el van túlozva, és ideje lenne már levenni az említett eszközöket a tiltólistáról. Tény, hogy néhány utas minden további nélkül figyelmen kívül hagyja a figyelmeztetéseket és tiltásokat, és a repülőgépeken is megpróbálja használni mobilját. A légiforgalmi cégek nem titkoltan abban bíznak, hogy a mostani, illetve ehhez hasonló tanulmányok végre ráébresztik az utasokat arra, hogy a repülőgépeken történő mobiltelefon használat igen is komoly veszélyeket hordoz magában.

A repülőgép pilóták egyébként sokszor számolnak be olyan esetekről, miszerint fejhallgatójukban tökéletesen lehet hallani az óvatlan utasok által bekapcsolva hagyott mobiltelefonoknak azt a bizonyos jól ismert ciripelését. Szakértők szerint a légitársaságoknak érdemes lenne új “mobiltelefon ellenes” megoldásokat bevezetniük, azonban vélhetően még így sem lehetne tökéletesen kizárni annak lehetőségét, hogy a fedélzeten működő mobil készülék található.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés