Connect with us

Hirdetés

technokrata

Mobiltelefon használat repülőgépeken

Kütyük

Mobiltelefon használat repülőgépeken

A Scandinavian Airlines bejelentette, hogy repülőgépein a világon elsőként hamarosan használni lehet majd egyes mobiltelefonok bizonyos szolgáltatásait.

A skandináv légitársaság szóvivője elmondta, hogy a vállalat repülőgépes járatain csak az úgynevezett “repülés biztonságos” üzemmódban is működni képes mobiltelefonokat lehet majd használni, mely készülékek ezen különleges üzemmódban nem küldenek és nem fogadnak jeleket, ily módon pedig a legkisebb veszélyt sem jelentik a repülőgép biztonságára.

Ilyen mobiltelefon például a Sony Ericsson közelmúltban debütált, és azóta nagy karriert befutott P800-as készüléke, illetve a finn székhelyű Nokia Communicatora. A Scandinavian Airlines utasainak hamarosan lehetőségük nyílik arra, hogy a társaság repülőgépein a már említett speciális üzemmódban minden további nélkül használják telefonjaikat, ily módon immár akár repülés közben is megnézhetik digitális naptár bejegyzéseiket, jegyzeteket írhatnak, játszhatnak, zenét hallgathatnak, vagy akár fényképet is készíthetnek. Egy dolgot viszont semmilyen körülmények között sem tehetnek meg: a telefonhívások indítása, illetve fogadása a leghatározottabban tiltva van.

Célunk nem más, mint utasaink igényeinek maximális kielégítése, ugyanis a közelmúltban sokan érdeklődtek az iránt, hogy járatainkon lehetőség van-e mobiltelefonjaik munkára, illetve kikapcsolódásra, nem pedig kommunikációra történő használatára – nyilatkozta Ulf Ingnas, a Scandinavian Airlines egyik vezető munkatársa. A skandináv légitársaság egyébként 2004-ben tervezi beindítani a repülőgépeken igénybe vehető első internetes szolgáltatásait.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés