Connect with us

technokrata

Színes újdonságok a Samsungtól: jön az X400 és az E400

Kütyük

Színes újdonságok a Samsungtól: jön az X400 és az E400

A dél-koreai székhelyű Samsung Electronics bejelentette, hogy a következő negyedévben két vadonatúj, színes kijelzős mobiltelefont kíván piacra dobni, még pedig az X400, valamint E400 típusjelzésű készülékeket.

Az enyhén különc megjelenésű X400 egy 90 gramm tömegű, 86 x 46 x 20 milliméteres méretekkel rendelkező háromsávos, széthajtható mobiltelefon, melynek belső kijelzője 128 x 160 pixeles felbontással rendelkezik és 65 ezer színárnyalat megjelenítésére képes. A kívül egy kisebb méretű monokróm kijelzővel felszerelt Samsung újdonság gyárilag nem kevesebb mint hét játékot tartalmaz, de a Java kompatibilitásnak köszönhetően ezen játékok száma könnyedén tovább növelhető. A Class 8 GPRS kompatibilis telefon a negyven szólamú polifonikus csengőhangok megszólaltatására is képes, ezenkívül pedig többek közt egy infravörös IrDA port is a részét képezi.

A gyártó másik közeljövőben debütáló újdonsága, a Samsung E400 esetében már nemcsak a belső, hanem a külső kiegészítő kijelző is színekben pompázik, és ami igazán érdekes, ezen kijelzők már a legújabb generációs OLED (Organic Light Emitting Diode) megjelenítők táborába tartoznak. Az E400 fő kijelzője 128 x 144 pixeles felbontással és 16 bites színmélységgel rendelkezik, a külső kijelzőről pedig jelenleg annyit lehet tudni, hogy 256 színárnyalat megjelenítésére képes. A háromsávos készülék 88 x 42 x 23 milliméteres méretekkel rendelkezik, a mérlegen pedig 88 grammot nyom. Az E400 Java kompatibilis, ezenkívül pedig támogatja a negyvenszólamú polifonikus hangokat, és IrDA porttal is rendelkezik. A gyártó egyelőre sem az X400, sem az E400 kereskedelmi árát nem közölte.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek