Connect with us

Hirdetés

technokrata

A harmadik negyedévben érkezik a Samsung új okostelefonja

Kütyük

A harmadik negyedévben érkezik a Samsung új okostelefonja

Dél-korea vezető mobiltelefongyártó cége, a Samsung bejelentette azon első smart, azaz okostelefonját, mely a Nokia-féle Series 60 platformra épül.

A háromsávos (900/1800/1900 MHz) működésre képes, integrált digitális fényképezőgéppel és szabadon forgatható színes kijelzővel rendelkező Samsung SGH-D700 a Palm operációs rendszerrel ellátott SPH-i500 és SGH-i500, valamint a Smartphone 2002 szoftver köré épülő SPH-i600 után az első olyan Samsung mobiltelefon, mely Symbian operációs rendszerrel van felvértezve.

Az európai piacokon a gyártó ígéretei szerint valamikor az idei év harmadik negyedévében debütáló újdonság a Samsungtól már megszokott, kiváló képminőséget biztosító TFT LCD kijelzővel rendelkezik, mely 16 bites színmélysége révén igazi színkavalkádot ígér. A Samsung SGH-D700 integrált digitális fényképezőgépének segítségével nemcsak fényképeket, hanem akár kisebb videoanyagokat is rögzíthetünk. A VGA felbontású álló-, illetve mozgóképeket ezt követően a Nokia 3650-eshez hasonló módon akár elektronikus levélben, akár MMS-ben továbbíthatjuk ismerőseink számára. Az SGH-D700 gyárilag telepített RealOne lejátszó szoftverrel is el van látva, így a készülék számára a streaming audio- és videoanyagok kezelése sem jelent gondot.

A legújabb WAP 2.0 böngészővel, valamint a POP3/IMAP4/SMTP e-mail klienssel ellátott Samsung SGH-D700 esetében MIDI és WAV fájlokat használhatunk csengőhangként, ezenkívül pedig akár MP3 fájlok lejátszására is lehetőségünk nyílik. A csengőhangokat, zenéket, grafikákat és animációkat egyrészt a mobil 4 MB-os integrált memóriájában, másrészt a készülék bővítőhelyébe illesztett MMC memóriakártyákon tárolhatjuk. Az SGH-D700 89 x 49 x 23 milliméteres méretekkel rendelkezik, tömege pedig 110 gramm.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés