Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kifejezetten mobiltelefonokra szánt kisfilmek

Kütyük

Kifejezetten mobiltelefonokra szánt kisfilmek

Egy paprika röntgen felvételéről, egy ember zuhanásáról, vagy éppen egy kutya sült csirke evési szokásairól szóló filmalkotás vélhetően nem sok sikerrel szerepelne a hollywoodi szuperprodukciók között, azonban az egyik produkciós iroda úgy véli, hogy az említett témájú filmeknek is hamarosan meg lesz a maguk piaca, még pedig a mobiltelefonok piacán belül.

A kifejezetten a mobiltelefonokra szánt kisfilmek olyannyira valóságosak, hogy a napokban New Orleans-ban megrendezett CTIA (Cellular Telecommunications & Internet Association) szakkiállítás keretein belül már meg is tartották ezen filmalkotások első fesztiválját, a BigDigit által szponzorált, “A világ legkisebb filmfesztiválja” nevezetű rendezvényt.

Beau Buck, a BigDigit vezérigazgatója elmondta, hogy a kifejezetten a mobiltelefonok piacára szánt kisfilmek teljesen új élményhez juttatják a mobil tulajdonosokat, akik az internetről lényegében pillanatok alatt hozzájuthatnak ezen alkotásokhoz. Buck utalt arra, hogy ezen új élmény várhatóan arra ösztönzi majd az embereket, hogy olyan új készülékeket vásároljanak, melyek képesek a filmek lejátszására, tehát a projektből kifolyólag a filmiparon kívül minden bizonnyal a mobiltelefon gyártó cégek is jól fognak majd járni.

A mobiltelefonos kisfilmek első filmfesztiválján résztvevő alkotások általában egyszerű történetekre épültek. Így például az egyik kisfilm arról szólt, hogy egy kisfiú hogyan próbálja megakadályozni, hogy egyik társa biciklivel áthajtson egy tökön, de szerencsére voltak ennél értelmesebb, tartalmasabb alkotások is. Utóbbiak közé sorolható például a többszörös díjnyertes Pixar stúdió egyik alapítója által készített film, mely háromdimenziós asztrológiai képekre épült.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés