Connect with us

Hirdetés

technokrata

Európában meglepően alacsony a mobil internetezők száma

Kütyük

Európában meglepően alacsony a mobil internetezők száma

Az eMarketer nevezetű piacelemző cég a napokban nyilvánosságra hozott egy tanulmányt, melyből kiderül, hogy a különböző mobil eszközök segítségével igénybe vehető internetes szolgáltatások Európában annak ellenére népszerűtlenek, hogy az öreg kontinensen rendkívül magas a mobiltelefonok, a kéziszámítógépek, valamint a hordozható számítógépek penetrációja.

A tanulmány készítői felhívják a figyelmet arra az érdekes jelenségre, hogy a hordozható digitális eszközök penetrációját tekintve előkelő pozícióban lévő Svédországban, illetve az Egyesült Királyságban a felhasználóknak mindössze tíz százaléka szokott internetezni a hordozható számítógépe segítségével. Mondanom sem kell, hogy a technológiailag fejletlenebb országokban ez az arány még sokkal rosszabb, melynek következtében elmondható, hogy az európai felhasználóknak átlagosan mindössze 7 százaléka szokta kihasználni a mobil internetezés adta lehetőségeket.

A jelentésből többek közt az is kiderül, hogy egyedül Németországban nevezhető jelentősnek a mobil internetes piac, ugyanis a németeknek körülbelül tizenöt százaléka vesz igénybe ilyen szolgáltatásokat. Meglepő, de tény, hogy Ausztriában, Dániában, Finnországban és Olaszországban lényegében teljesen minimális azon felhasználók száma, akik a mobiltelefonjaik segítségével csatlakoznak fel a világhálóra. A jelentés készítői szerint Európában hasonlóan marginális piacot jelentenek az internetes kávézók, melyeket továbbra is viszonylag alacsony számban keresnek fel az emberek.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés