Connect with us

Hirdetés

technokrata

Mobiltelefon piaci helyzetjelentés és előrejelzés

Kütyük

Mobiltelefon piaci helyzetjelentés és előrejelzés

A Gartner Dataquest piackutató cég jelentése szerint tavaly, az év végi ünnepek alatt világszerte oly sok mobiltelefont adtak el, hogy a mobiltelefon piac 2002-es teljesítménye jóval meghaladta a korábbi várakozásokat.

A Gartner Dataquest felméréséből kiderül, hogy a tavalyi esztendőben összesen mintegy 423 millió darab mobil készülék került forgalomba, ami mintegy hat százalékkal nagyobb mennyiség, mint amennyi a megelőző esztendőben került piacra.

A piac felosztottsága 2002 negyedik negyedévében nem sokat változott az előző negyedévhez képest, vagyis elmondható, hogy továbbra is öt nagyvállalat uralja a piacot, melyek közül a finn Nokia tudhatja magáénak a vezető pozíciót. A Nokia 2002-ben elért kiváló teljesítményéről mindent elárul, hogy a Nokia tizenkét hónap alatt több mint kétszer annyi mobiltelefont adott el, mint legerősebb riválisa, a Motorola.

Az elmúlt évben rendkívül sok új mobiltelefon talált gazdára Németországban, valamint az ázsiai régió országaiban – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban a jelentés egyik készítője, Ben Wood. Wood elmondta, hogy ezekben a technológiailag fejlett országokban az emberek tavaly a vártnál jóval korábban cserélték le régi, számukra már elavulttá vált készülékeiket, melynek köszönhetően a mobiltelefon gyártók jelentős bevételekre tettek szert.

Wood utalt arra, hogy 2003-ban a mobiltelefon piac várhatóan még a tavalyi évben tapasztaltnál is jelentősen jobb teljesítményt fog nyújtani. Amennyiben hinni lehet az előrejelzéseknek, mindez azt jelenti majd, hogy idén mintegy 10-15 százalékkal több mobiltelefon talál gazdára, mint tavaly, ily módon a 2000-es esztendő óta idén először számíthatunk kétszámjegyű növekedésre. Mint ismeretes, 2000-ben közel 50 százalékkal több mobil készüléket adtak el világszerte, mint az előző esztendőben, 1999-ben.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés