Connect with us

Hirdetés

technokrata

15-20 új BenQ mobiltelefon várható az idén

Kütyük

15-20 új BenQ mobiltelefon várható az idén

A BenQ egyik vezetője a napokban azt nyilatkozta, hogy cége az idei esztendőben legalább 15-20 vadonatúj mobiltelefonnal kíván előrukkolni, mely készülékeknek több mint az egyharmada színes kijelzővel lesz ellátva.

Irwin Chen, Tajvan legnagyobb mobiltelefongyártó cége, a BenQ vezeték nélküli megoldások fejlesztésével foglalkozó részlegének az elnöke elmondta, hogy a 2003 első felében bemutatkozó színes kijelzős BenQ mobil készülékek még STN (CSTN) LCD kijelzővel lesznek felvértezve, viszont az év második felében érkező, ugyancsak színes kijelzős modellek esetében már közel 50-50 százalék lesz a CSTN LCD, illetve TFT LCD kijelzők aránya. Chen utalt arra, hogy az újfajta kijelzőket továbbra is a cég régi jól bevált partnere, az AU Optronics szállítja majd a BenQ számára.

Chen elmondása szerint a BenQ az idei évben minden korábbinál nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a színes kijelzővel szerelt, GPRS kompatibilis mobiltelefonokra, ugyanis a legfrissebb előrejelzések szerint a 2003-ban forgalomba kerülő mobiltelefonoknak már több mint egyharmada, vagyis mintegy 150 millió készülék színes kijelzővel lesz felvértezve, a GPRS kompatibilitás pedig még ennél is jóval nagyobb arányúra tehető. A BenQ egyébként nem titkoltan örül annak, hogy a mobiltelefonos szolgáltatók mostanság egyre nagyobb reklámkampányokat indítanak a színes kijelzős mobiltelefonok kapcsán, melynek köszönhetően sokkal könnyebbé válik az új készülékek piaci bevezetése.

Chen utalt arra, hogy cége a lehetőségekhez képest az idei évben is növelni szeretné piaci részesedését. Mint ismeretes, a BenQ a tavalyi évben a mobiltelefon piac mintegy 16,5 százalékát uralta saját, illetve idegen márkajelzésű készülékei révén, ily módon pedig tavaly a hatodik legnagyobb mobiltelefon gyártó volt.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés