Connect with us

Hirdetés

technokrata

Internet 2 – új sebességrekord

Kütyük

Internet 2 – új sebességrekord

Kutatók új sebességrekordot értek el az adatátvitel terén: több mint egy DVD-nyi adatot kevesebb, mint egy perc alatt tudtak átpréselni 10 ezer kilométeren.

A Stanford Linear Accelerator Center kutatói bejelentése szerint az üvegszálas kábeltechnológia révén 6,7 gigabyte-nyi adatot tudtak egy percnél is kevesebb idő alatt eljuttatni igen nagy távolságra. Az adatátviteli sebesség 923 megabit volt másodpercenként – ez egészen 58 másodpercig tartott, ugyanis ennyi időre volt szükség a 10 CD-nyi adat egyik pontból a másikba való eljuttatásához. Közel kétezerszerese ez a sebesség a ˝hagyományos˝ kábeles Internet-hozzáférés képességének (és duplája a tavaly év közepén elért 401 megabit/sec-es forgalomnak).

Maga az adatátvitel egyébként a napfényes Kaliforniából indult, egészen pontosan Sunnyvale-ből; a célállomás pedig Hollandia, Amszterdam volt. A 93 százalékos hatékonysággal lezajlott kísérletet a kutatók számára rendelkezésre álló, közel egymillió dolláros felszerelés tette lehetővé. Természetesen az is hozzájárult, hogy nem osztották meg a sávszélességet, és megváltoztatták az Internet protokoll (Internet 2) beállításait is.

Érdekességként érdemes megjegyezni, hogy 1984 óta minden évben megduplázódott az Interneten keresztül utaztatott információ mennyisége – mivel ez a trend a továbbiakban is hasonlóképpen alakul, szükség is van az egyre nagyobb és nagyobb sebességre az Internet gerincén.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés