Connect with us

technokrata

Nyár végén érkezik a Nokia N-Gage

Kütyük

Nyár végén érkezik a Nokia N-Gage

A világ elsőszámú mobiltelefon gyártója, a finn Nokia vezetői bejelentették, hogy a cég első mobiltelefon játékgépe, az N-Gage idén nyár végén, ősz elején fog a kereskedések polcaira kerülni.

Az évenként megrendezésre kerülő Game Developers Conference keretein belül Ilkka Raskinen, a Nokia szórakoztató elektronikai és média részlegének az alelnöke elmondta, hogy az N-Gage fejlesztési munkálatai a legnagyobb rendben folynak, és nemrégiben megkezdődtek az újfajta eszköz első komolyabb tesztjei is. Amennyiben minden jól megy, akkor a nyári vakációt követően készen állunk majd az N-Gage piacra dobására – nyilatkozta Raskinen, majd hozzátette, hogy a Nokia a világ szinte összes régiójában egyszerre kívánja forgalomba hozni az N-Gage-t.

Említésre méltó, hogy Raskinen sietett leszögezni, hogy cége az N-Gage révén nem kíván közvetlen konkurenciát teremteni a hordozható játékgépek piacán oly népszerű Nintendo eszközöknek, a különböző Game Boy-oknak. A Nintendo egyébként várhatóan még ebben a hónapban be fogja jelenteni legfrissebb fejlesztését, a Game Boy Advance SP-t.

Az N-Gage nem kíván versenyezni a Nintendo Game Boy-jal – mondta Raskinen, aki szerint a két eszköz piaca között lényeges különbségek vannak. A Nokia ugyanis úgy véli, hogy míg a japán gyártó Game Boy készülékei elsősorban a gyerekek és a tizenéves korosztály képviselői körében népszerűek, addig a páratlan újításokat felvonultató N-Gage a kicsit komolyabb, 18-35 éves korosztály igényeinek megfelelően lesz kialakítva. Raskinen ezenkívül utalt arra, hogy az N-Gage már az első pillanattól kezdve roppant gazdag játékkínálattal fog rendelkezni, hiszen olyan nagy és neves cégek kötelezték el magukat az új platform mellett, mint például a Sega, vagy az Activision.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek