Connect with us

technokrata

A mobilt már-már személyiként lehet használni Japánban

Kütyük

A mobilt már-már személyiként lehet használni Japánban

Tokióban nemsokára bevett szokássá válhat, hogy még a vonatjegyet is a mobilunkkal tudjuk megvenni.

A tokiói vonatozók nemsokára a vonatjegyeket is megvásárolhatják a mobiltelefonjuk segítségével, amennyiben az érzékelő előtt elhúzzák a készüléket.

Az East Japan Railway Co. (JR East) és az NTT DoCoMo közösen kezdtek a fejlesztésbe, aminek produktuma egy olyan általános felhasználású rendszer lesz, melyben a felhasználók a mobiltelefonjuk segítségével azonosíthatják magukat.

A tervek szerint a DoCoMo fel fogja szerelni telefonjait a speciális, JR Eeast Suica rendszerével, ami lehetővé teszi majd, hogy az utasok a jegyeket egyetlen „lehúzással” megvásárolhassák. Mindkét cég azt reméli, hogy gazdasági szempontból előnyös lesz a fejlesztés számukra. A kész rendszert „Mobile Suica”-nak fogják nevezni.

Amennyiben a JR East elindítja a Suica alapú jegyvásárlást, feltehetően kevesebb emberi erőforrásra lesz szüksége a nagyobb állomások környékén, sőt, akár a sorok méretét is le tudja majd csökkenteni. A DoCoMo-nak is hasznos lehet ez a lépés, hiszen a Mobile Suica egy olyan rendszer lenne, mellyel sikerülne a számos konkurenciát leköröznie.

A jelenleg használt Suica „jegy” leginkább a síkapuknál alkalmazott rendszerekhez hasonlít. Segítségükkel a kapu el tudja dönteni, hogy a felhasználó jogosult-e a szolgáltatás (jelen esetben az utazás) igénybevételére. A szakértők szerint semmilyen technikai akadálya nincsen a mobiltelefonokba integrálni ezeket a chipeket.

A kereslet az új fizetőeszközre hatalmas, hiszen a 2001 novemberi indulás óta már 5,37 millió Suica jegyet váltottak a sűrűn utazók.

Az ötlet tetszik a riválisoknak is, így a West Japan Railway Co. (JR West) és a Kansai is beszáll az ilyenfajta rendszerek telepítésébe.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek