Connect with us

Hirdetés

technokrata

Egy igazi 3G modell a Nokiától: Nokia 6200

Kütyük

Egy igazi 3G modell a Nokiától: Nokia 6200

Az első készülék, mely támogatja a 3GPP-EDGE nagysebességű technológiát…

A telefon külsőre, követve a Nokia trendet, igencsak extrém megjelenést kapott (kissé talán a 6610-re emlékeztet). A Nokia 6200-as az első 3GPP kompatibilis EDGE készülék. Segítségével a jelenleg használatos GPRS sebességnek többszörösét lehet elérni az éteren keresztül.

A készülék más szempontból is kuriózum, hiszen ugyan háromsávos, a frekvenciákat szokatlan módon válogatták össze: 850/1800/1900 MHz. Ez lefedi az összes, Egyesült Államokban használt sávot, sőt, Európa és Ázsia jelentős részén is használható.

Az EDGE (Enhanced Data rate for GSM Evolution) segítségével maximálisan 384 kbps-t lehet elérni, ami jóval több, mint a ma használt technológiák által nyújtott sebesség. A Nokia 6200-as EGPRS kompatibilis, ami az EDGE egyfajta implementációja. Ennek a maximális sebessége 118 kbps, ami a GPRS sebességének durván a duplája. Természetesen éles helyzetben ez az érték valamivel alacsonyabb, hiszen ez csak az elméleti maximum!

Hogy miért elsősorban az amerikai piacot célozták meg? Nos, meglepő módon, az EDGE kiépítettsége odaát jóval jobb, mint a legtöbb helyen Európában vagy Ázsiában, és mivel a 6200-as fő előnye az EDGE, logikus, hogy ott érdemesebb piacra dobni.

A 6200-as a Nokia Series 40 rendszerét futtatja (mely nagyon hasonló a jelenleg elérhető 7210-es rendszeréhez), nagyméretű színes kijelzővel látták el, természetesen MMS kompatibilis, képes JAVA-t futtatni, polifonikus csengőhangokkal rendelkezik valamint beépített kihangosítója és FM rádiója van.

A 6200, hogy még inkább kitűnjön, elsőként támogatja a Mobile Instant Messaging and Presence Services (IMPS) szolgáltatást, mellyel olyasmi rendszert kapunk mobiltelefonra, mint a mindenki számára jól ismert ICQ, vagy MSN.

A megjelenés várható ideje 2003 első negyedéve.

Fizikai jellemzők:

Frekvencia: 850/1800/1900 MHz
Tömeg: 80 g
Méret: 106x45x19 mm
Kijelző: 4096 színű TFT, 128×128 pixel
Memória: osztott, 725 KB
Akkumulátor: 780 mAh, Li-Ion
Csatlakozás: IrDA, Pop-Port
GPRS Class 6
EGPRS



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés