Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az Internet történelmének egy szelete – árverésen a Napster relikviák

Kütyük

Az Internet történelmének egy szelete – árverésen a Napster relikviák

Az utolsókat rúgó Napster eszközparkját és egyéb relikviáit elárverezik december közepén – bárki vásárolhat magának valamit az egykor sokkal szebb időket látott cégből. Azután végleg viszlát Napster!

Számítógépek, bútorok, emléktárgyak – ennyi maradt meg a korábban meghatározó szerepet játszó, az online zeneletöltés pionírjának számító cégből. A CD-író programjáról ismert Roxio ugyanis már korábban vételi ajánlatot tett a szellemi tulajdonjogokra, 5 millió dolláros értékben (régebben volt ennél jobb lehetősége is a Npaster vezetőségének, a Bertelsmann egyszer 16 millió dollárt kínált fel – azt azonban elutasították; sőt, egyszer még egy pornográf anyagokkal foglalkozó cég is szeretett volna hozzájutni a Napsterhez).

A december 11-i aukción, melyet a Dovebid tart, az olyan hardvereszközökön kívül, mint a Cisco routerek, Apple és Dell számítógépek, Hewlett-Packard nyomtatók; számos egyéb ajándéktárgy is gazdára vár: sapkák, pólók, egérpadok – ezek mind a közismert macskafejes emblémával vannak ellátva.

Érdekesség, hogy a Dovebid már nem az első ilyen aukcióját tartja meg, ahol csődbe ment vagy megszűnt internetes cégek apróbb-nagyobb tárgyait lehet megvásárolni – többek közt itt kerültek eladásra az Excite@Home relikviák is. Egyébként a www.napster.com webcím is már magára az aukcióra mutat.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés