Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ismét együttműködés egy mobilszolgáltató és a Microsoft között

Kütyük

Ismét együttműködés egy mobilszolgáltató és a Microsoft között

A svéd Telia bejelentette, hogy együttműködve a Microsofttal, SMS-ben kaphatnak az előfizetők értesítést a levelezésükről.

A svéd szolgáltató szerdán közölte, hogy a mobil előfizetői ezentúl a Hotmail-es levelezésüket megkaphatják SMS formában is, jelentősen javítva ezáltal az elérhetőséget.

A Telia, ami egyesült a finn Sonera-val, igyekszik minden lehetőséget megragadni, hogy a szoros versenyben a konkurenciánál valamivel többet kínálhasson előfizetőinek. A szolgáltatók közötti harc természetesen csak most kezdődik, hiszen újabb cégek fognak csatlakozni a szolgáltatók köréhez, amikor elindulnak a nagysebességű 3G hálózatok.

Szinte az összes szolgáltató igyekszik minél több olyan adatszolgáltatással piacra kerülni, mely valamilyen formában fokozhatná bevételeit, azonban az ilyen, új szolgáltatások beindulása az utóbbi időben igencsak lelassult. Ez egyfelől köszönhető annak, hogy nem voltak kellően beharangozva, másfelől csak kevés volt közülük vonzó az ügyfelek számára.

A szolgáltató hozzátette, „Az e-mail fiókok elérése a mobiltelefonról mára már egyre szükségesebb szolgáltatásnak számít. Az MSN igen sokat segít nekünk mind a fejlesztésben, mint a szolgáltatás népszerűsítésében majd”.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés