Connect with us

Hirdetés

technokrata

Egy milliárd mobilos a világban

Kütyük

Egy milliárd mobilos a világban

A jelképes, egy milliárdos sorszámú felhasználó még a második negyedévben megkötötte a maga mobil előfizetését. A további számok pedig…

Az idei évben igen nagy számot léptünk át: a világban több, mint egy milliárd mobil-előfizető él, sőt, június végén már nem kevesebb, mint 1,03 milliárd előfizetővel lehetett számolni. A növekedés hihetetlen mértékű az előző évhez képest, amikor is „csak” 846 millióan voltunk, így az arány 22%-os.

A Global Mobile Subscriber Database adatai alapján, a kelet-európai régió volt a leggyorsabban fejlődő terület, hiszen a 62%-os éves ütem, mely után 59,78 millióan lettünk június végére, lekörözhetetlen volt. A régión belül a pálmát Oroszország kapta, hiszen szó szerint duplázott: 100%-os növekményt tudhat maga mögött. Az arányok meglepőek: a világ hat leggyorsabban fejlődő országai közül négy Kelet-Európában van: Oroszország, Ukrajna, Bulgária és Litvánia.

Ha a végeredményt tekintjük, természetesen az ázsiai piaccal senki nem veheti fel a versenyt, hiszen az június végére 379,94 millió előfizetőt tömörített. Ebből csak Kínában 176,17 millió volt. Az ország majdnem 15 millióval növelte előfizetői táborát 2002 második negyedévében, míg az éves növekedés több, mint 40%-os volt. Csak ez az ország az első hat hónapban több, mint 31 millió előfizetőt toborzott, ami az egész ázsiai régió növekedésének 60%-a, és a világ növekedésének is 35%-a! A világ öt legnagyobb mobilpiacából három ebben a régióban található: Kína, Japán és Tájföld.

A nyugat-európai régió fejlődése igencsak lelassult. Június végére az előfizetők száma 290,35 millióra tehető. Az ezt megelőző 18 hónap alatt igencsak alul maradt az előfizetői gyűjtésben az ázsiai piaccal szemben, hiszen míg 2000 végén a nyugat-európai piac volt a legnagyobb a maga 243,61 milliós táborával (236,8 millió ekkor az ázsiai), 2001 júniusára már Ázsia vette át a vezetést, s mára a különbség 90 millióra nőtt. Észak Amerika a harmadik legnagyobb a maga 144,71 milliójával, őt követi Latin Amerika 91,7 millióval, Kelet Európa, közel-kelet 40,45 millió és Afrikai a sereghajtó 27,63 millióval.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés