Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nem kívánatos weblapok: a Google felvette a harcot

Kütyük

Nem kívánatos weblapok: a Google felvette a harcot

Az Interneten böngészve számos olyan oldalra bukkanhat a felhasználó, ahol valamilyen tekintetben törvénybe ütköző anyagokat tárolnak. Ráadásul ezekhez gyakran az internetes keresőkön keresztül vezet út: ezen kíván változtatni a Google.

Az Internet nyújtotta szólásszabadság nagy lehetőség lehet az elnyomott kisebbségeknek, azonban visszaélésekre is akad példa, nem kis számban. A való életben el nem fogadott, betiltott ideológiai eszmék, tartalmak a Világhálón gyakran szélesebb embereket képesek elérni – köszönhetően az Internet ellenőrizhetetlenségének. Persze nem arról van szó, hogy egy-egy oldalt lehetetlenség lenne eltávolítani, hanem arról, hogy ezek megtalálása is nehézkes.

Hogyan lehet eljutni egy ilyen weblapra? Az egyik kézenfekvő megoldás az internetes keresők használata. A Google felismerte ezt, s egy ideje már harcol az ellen, hogy adatbázisából eltüntesse az ilyen típusú bejegyzéseket. Ennek folyománya volt a napokban végrehajtott tisztogatás, melynek főként neonáci website-ok, az úgynevezett ˝fehér erő˝ mellett állást foglaló lapok voltak célpontjai. Emellett tiltásra került olyan website is, amelyet egy radikális keresztény szervezet működtet, s célja az abortusz betiltása. Összesen 113 weblap esett áldozatul az akciónak.

Érdekes, hogy a törlés nyomán csak a francia és a német (google.fr és google.de) Google-ből nem lehet megtalálni ezen oldalakat, a Google.com-ot használva továbbra is bele lehet akadni az emberi normák ellen állást foglaló weblapokba. Ennek oka a német és francia törvényekben keresendő: a két ország korábban határozatot hozott, hogy tilos országa területén olyan website-ot üzemeltetni, amely a rasszizmus eszméit népszerűsíti, különös tekintettel a nácizmusra. Emellett azt is megkövetelték a nemzeti Internet-szolgáltatóktól, hogy blokkolják a hasonló tartalmú külföldi oldalakat is.

A blokkolt oldalak listáját nem tette közzé a Google.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés