Connect with us

technokrata

Forgalomnövelés T-Mobile módra: automatikus visszahívás

Kütyük

Forgalomnövelés T-Mobile módra: automatikus visszahívás

Az új szolgáltatás keretében a hangposta lehallgatásakor az ügyfélnek csak egy gombnyomásába kerül visszahívni az üzenethagyót.

A németországi T-Mobile nemrég bevezette a Comverse által kidolgozott visszahívás funkciót a hangposta rendszerébe. A T-Mobile természetesen a kimenő forgalom növekedését várja az új „lehetőségtől”.

Ezt a fajta „forgalomgenerátort” jelen pillanatban 50 drótos és mobilszolgáltató alkalmazza, meglehetősen sikeresen. A visszahívó funkciót a T-Mobile a legsikeresebb forgalomnövelő eszközként szeretné elkönyvelni.

A Comverse ImPact megoldásai mind az ARPU (egységre jutó havi átlagbevétel), növelésére irányulnak. Olyan alapvető ötleteből állnak, mint például a bővített funkciójú üzenetküldés, illetve fogadás, zenélő szórakoztatóalkalmazások, stb.

A visszahívó funkció már a második hangposta bővítés a T-Mobile-tól, hiszen áprilisban vezették be a Comverse „hívásfogó” funkcióját, mely segítségével azon hívók számát is rögzíti a rendszer, akik nem hagynak semmilyen üzenetet. Ezen funkció kombinálása a visszahívó lehetőséggel lehetővé teszi az ügyfeleknek a (kikapcsolt állapotban) nem fogadott hívások egygombos visszahívását.

Zeev Bregman a Comverse-től elmondta, hogy „A jelen világban minden szolgáltató az ARPU növelésére, és a forgalom optimalizálására törekszik. A Comverse segítségével a szolgáltatók minden speciális igényüket kielégíthetik. Az ImPact az egyik megoldásunk az ARPU növelésére. Nagyon örülünk neki, hogy a T-Mobile a mi rendszerünket választotta a hangposta rendszerük bővítésére”.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek