Connect with us

technokrata

133 milliós Internet-beruházás Szabolcsban

Kütyük

133 milliós Internet-beruházás Szabolcsban

A Covysoft Networks 133 milliós beruházás keretében 20 településnek biztosít nagy sávszélességű Internet-elérést a nemrég elindított RádióNet szolgáltatás segítségével. Mocsai Norbert, a cég médiaigazgatója a bekapcsolt települések mellett a szolgáltatás elindításának hátteréről is nyilatkozott.

Mocsai Norbert elmondta, hogy a nemrég elindított RádióNet szolgáltatás sikerességét és életképességét jelzi ez a beruházás is. Kiemelte, hogy a beruházás segítségével 20 település csatlakozik a Világhálóra, amely remélhetőleg élénkíti a szabolcsi térség fejlődését.

A megoldás lényege, hogy az Internethez műholdon keresztül férnek hozzá a települések, amelyet a RádióNet technológia segítségével osztanak szét a felhasználók között. A technológia érdekessége, hogy képes települések közötti virtuális magánhálózatok kialakítására, amelynek a gyakorlati előnye a térségi és regionális egységes pályázatoknál mutatkozik meg.

A beruházást az önkormányzatok és a CovySoft Networks állami támogatás segítségével valósítja meg.

A cég reméli továbbá, hogy az olcsó, nagy sávszélességű Internet-elérés kedvező hatással lesz a települések életére is. Ezzel a megoldással lényegében bármely településre el lehet juttatni az átalánydíjas Internetet. Szerencsére a jelenlegi kormányzat eltökélt híve az informatikának – tette hozzá Mocsai.

Az őszig megvalósuló beruházás keretein belül a következő településeken épül ki a rádiós Internet-elérés: Fábiánháza, Lónya, Beregsurány, Tiszaszalka, Tiszakerecseny, Szamoskér, Gyulaháza, Ilk, Gemzse, Porcsalma, Nyírkáta, Bátorliget, Túristvándi, Cégénydányád, Csegöld, Szatmárcseke, Tarpa, Győrtelek, Nyírcsaholy és Gulács.

Mocsai Norbert a Terminal kérdésére hozzátette, hogy a RádióNet választásának legfőbb indokai egyértelműen az alacsony havi díj és a nagy sávszélesség, továbbá a kisebb helyi infrastruktúra-igény. A vállalati ügyfeleknek pedig megpróbálnak rengeteg extra szolgáltatást nyújtani: tárhely, fejlesztés, tanácsadás, biztonságtechnika, illetve online marketing. Minden ügyfelüket egyben partnerként kívánják kezelni, minden felvetésüket, ötletüket meghallgatják, hiszen az elégedett ügyfél mosolya felér 5 több milliós költséggel lement kampánnyal…



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek