Connect with us

technokrata

Új Nokia telefon a Westel kínálatában

Kütyük

Új Nokia telefon a Westel kínálatában

A Nokia 9210i a 9210 picivel többet tudó társa. Előfizetéssel 249.900 forint (a 9210 239.900 Ft azonos feltételekkel).

A telefon sok újítással nem rendelkezik elődjéhez képest, de a mostani trendek alapján szinte minden telefongyártó kiadja modelljeinek továbbfejlesztett „i” verzióját is.

A legnagyobb eltérés a hagyományos verzióhoz képest, hogy magyar nyelven kommunikál a felhasználóval (igen, a 9210 nem tartalmazott magyar menüt!), illetve, hogy 16 MB felhasználói memóriát tartalmaz (elődje 4 MB belső memóriával bírt, amit memóriakártyával bővíthettünk).

Frissítették benne az internetes böngészőt, így az apró hibát esetlegesen kijavításra kerültek.

A processzor a PDA-kban megszokott 32 bites ARM RISC CPU. A kijelző meglepően nagy, 640×200-as, így a dokumentumok olvasható méretben jelenhetnek meg. Természetesen színes, 4096 színt képes megjeleníteni. Sajnos eddig nem volt alkalmam megnézni egy ilyet működés közben, de feltételezem jó minőségű kijelzővel szállítják, így tényleg színesnek is látszik. (Sok PDA van, ami ugyan színes kijelzővel bír, gyakorlatilag tippelni lehet, hogy melyik szín mi „akar” lenni)

Az operációs rendszert a Symbian szállította, melyet sokak dicsérnek. Én nem tartom jónak, hogy a Nokia egy új irányba indult el operációs rendszer terén (is), de lehet, hogy végül ez lesz a jobb megoldás. (Véleményem szerint a Communicatorra pont illett volna a HandHeld PC-kben alkalmazott Windows CE operációs rendszer.)

Megdöbbentő módon nem támogatja a GPRS-t, így marad a HSCSD, amit már a 6210-esben is megtalálhattunk. Ugyan így hiányzik az USB, illetve Bluetooth támogatás is (csak RS232, illetve IrDA portokkal rendelkezik).

Természetesen lehet tölteni rá JAVA ME (Micro Edition) alkalmazásokat, így akár tetszőlegesen bővíthetjük telefonunk tudását. Itt érdemes megjegyezni, hogy mivel saját operációs rendszere van, ezért nem érdemes a megkerülő JAVA utat választani, lehet saját programokat telepíteni, és futtatni. Rádiója ugyan nincs, de MP3 lejátszásra képes a készülék.

A telefon összességében remek darab, de véleményem szerint túl drága a szolgáltatásokhoz képest. Amennyiben hasonló megoldásra van szükségünk, én sokkal inkább javasolnék egy PocketPC és GPRS-t támogató telefon párost.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek