Connect with us

technokrata

Bemutatkozott a Nokia 6610

Kütyük

Bemutatkozott a Nokia 6610

3 sávos mobiltelefon rádióval, színes kijelzővel, kihangosítóval.

Várhatóan 2002 őszén kerül az üzletekbe a Nokia új, üzletembereknek szánt mobiltelefonja. A készülék 900, 1800 és 1900 Mhz-es frekvencián üzemel, így nyugodtan használhatjuk tengerentúli utazásaink során is. A gyors adatátvitelről a GPRS és a HSCSD szabvány gondoskodik, PC-vel való adatcserére infravörös porton vagy kábelen keresztül van lehetőségünk.

A telefon színes kijelzője 4096 szín megjelenítésére képes, az MMS technológiának köszönhetően színes képeket is küldhetünk vele, melyekhez akár rövid hangüzenetet is csatolhatunk. A jobb hangzást polifonikus csengőhangok biztosítják.

A beépített Java 2 Micro Edition (J2METM) segítségével Java alkalmazások is futtathatók, mely számtalan további lehetőséget nyit meg letöltött szoftverek futtatására.

A készülékbe beépítettek néhány extrát is: helyet kapott benne egy rövidhullámú rádió, valamint az Alcatel telefonokból ismert kihangosító funkció, mely szükségtelenné teszi a fülhallgató használatát. A szokásos alkalmazások mellett találhatunk valuta- és mértékegységváltót, valamint egy portfólio menedzser programot is.

Egyéb technikai adatok:

Tömeg: 84 gramm
Méret: 106x45x17,5 mm
Beszélgetési idő: 2-5 óra (kihangosító használatától függően)
Készenléti idő: 150-300 óra (kihangosító használatától függően)

A telefon sikeréhez most is a régi Nokia receptet alkalmazták: szép külső, egyszerű menüstruktúra, számos szórakoztatást célzó funkció (legújabban például az MMS). A rengeteg beépített extrával a Nokia minden fegyverét beveti a csökkenő mobiltelefon-eladások ellen.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek